Nagyvilág

Egy hét házasság után megölte férjét

esküvő (esküvő, )
esküvő (esküvő, )

Nyolc nap házasélet után kételkedni kezdett a kapcsolatban, és lelökte férjét egy szikláról.

A 22 éves Jordan Linn Graham és 25 éves férje az otthonuk közelében sétált egy nemzeti parkban, amikor a gyilkosság történt – közölte a CBS a bírósági iratok alapján. A Montana államban élő nő elmondása szerint hevesen vitatkoztak a séta közben a házasságukról, amikor a féri elkapta a karját. A fiatal feleség ezután dühében hátulról meglökte férjét, aki arccal előre egy szakadékba zuhant.

Cody Lee Johnson eltűnését egy nappal később jelentették a rendőrségen, miután nem jelent meg munkahelyén. Feleségét egy napra rá hallgatta ki a rendőrség. Akkor a nő azt állította, férje egy városon kívüli barátjával ment el este hazulról, és erről sms-t is küldött neki. A holttest két nap múlva került elő. Maga Graham volt az, aki „megtalálta”, és szólt egy parkőrnek, aki viszont nagyon gyanúsnak találta, hogy a nő észrevette a turistaútvonalról nagyon nehezen látható holttestet.

A feleség egy hét múlva már be is vallotta, hogy ő ölte meg férjét, és a héten vádolták meg emberöléssel férje halála miatt. Életfogytig tartó börtönbüntetésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik