Nagyvilág

A piacon árulta áldozatai húsát a sorozatgyilkos

Kínai hentes (kína, hentes, )
Kínai hentes (kína, hentes, )

A kínai férfi főleg fiatal fiúkat ölt meg egy kis faluban. Házában alkoholos üvegekben tárolt szemeket, szárított emberi húsdarabokat és elásott csontokat találtak. A gyilkost kivégezték.

A férfit még tavaly májusban tartóztatták le, miután falujába pekingi rendőrök érkeztek kivizsgálni a településen gyanúsan nagy számban eltűnt fiatal fiúk esetét – jelentette a kínai sajtó. A hatóságok eleinte arra gyanakodtak, hogy az eltűnteket illegális gyárakban dolgoztatják, de hamar kiderült, hogy a Nanmen nevű faluban egy sorozatgyilkos garázdálkodott, aki legalább 11 embert ölt meg 2008 óta.

Ez azonban már korábban is tudható lehetett volna, ha a helyi rendőrség megfelelően végezte volna a dolgát. A gyilkosságok miatt a héten kivégzett férfit korábban ugyanis már feljelentették a helyiek, miután elkapott egy, a háza előtt sétáló fiút, akit egy övvel kezdett el fojtogatni, és csak akkor engedte el, amikor a falusiak összefutottak a kiabálásra. Akkor a rendőrök annyival intézték el az esetet, hogy a Csang Jingming nevű férfi – aki azt vallotta, hogy csak játszott a fiúval – őrült, és nem foglalkoztak tovább az esettel.

Jingminget – akit 1978-ban már életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy darabolós gyilkosság miatt, de 1997-ben szabadon engedtek – végül Pekingből érkezett nyomozók tartóztatták le, miután megtalálták a házában az egyik eltűnt fiú iratait, és több olyan nyomot, amelyek egy őrült sorozatgyilkosra utalnak.

A rendőröket ugyanis alkoholos üvegekben tárolt szemek fogadták a lakásban, valamint a plafonról lógó száradó húsdarabok. A kerti veteményest felásva pedig emberi csontokat találtak. A gyanú szerint a férfi feldarabolta áldozatait, hogy eltüntesse a nyomokat, húsukat három kutyájának adta, és ő is fogyasztott belőlük . Ezen felül még az is felmerült, hogy a meggyilkolt fiúk húsát a helyi piacon adta el, mint strucchúst – írta a The Standard.

A férfit letartóztatásakor még 17 ember megölésével gyanúsították, de végül 11 gyilkosságot tudtak rábizonyítani, és halálra ítélték, annak ellenére, hogy erős kétségek merülnek fel beszámíthatóságával kapcsolatban. A sorozatgyilkost, aki nem fellebbezett a halálos ítélet ellen, csütörtökön végezték ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik