Média
rádió

Tovább szólhat a Mária Rádió

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 03. 23. 16:32

Korábban a témában:

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eheti ülésén a médiaszolgáltató kérésének eleget téve 5 évvel meghosszabbította a Mária Rádió Frekvencia Kft. jogosultságát négy frekvencián:

  • Celldömölkön (92,5 MHz)
  • Móron (92,9 MHz)
  • Pápán (90,8 MHz)
  • Sárváron (95,2 MHz)

A cég által üzemeltetett vallási tematikájú rádió 2023. július 12-ig üzemelhet tovább.

A d1TV-nek adott igazat a Médiatanács

A Médiatanács a Domino TV Zrt. és az Antenna Hungária Zrt. közötti jogvitával is foglalkozott. A fővárosi d1 TV szolgáltatója azért fordult a tanácshoz, mert az állami műsorterjesztő vállalat azzal az indokkal nem hosszabbította meg műsorterjesztési szerződését a szolgáltatóval, hogy belső szabályzata alapján az automatikusan meghosszabbodik egy újabb évre. A hatóság vizsgálata szerint ennek nincs jogalapja, ezért a Médiatanács új szerződést hozott létre a felek között, áll a tanács üléséről kiadott tájékoztatóban.

Kevesebb új reklámszpot, több ismétlés

A grémium elfogadta továbbá a televíziókban 2017 második félévében közzétett új reklámszpotokról szóló vizsgálatot. Az összefoglaló 34 televízió műsorkínálatát elemezte, amelyekben összesen 2.602 új reklám 1,2 millió alkalommal került képernyőre, szemben a 2016 hasonló időszakában mért 2.656 szpot egymillió megjelenésével. Folytatódik tehát a már korábban megfigyelt tendencia, miszerint egyre kevesebb reklámot, egyre többször ismételnek a csatornák – állapítja meg a tanács összefoglalója. A legtöbb új reklámfilmet – mint 2014 óta a második félévben mindig – novemberben mutatták be. Az öt másodperces szpotok arányának korábban megfigyelt csökkenése megállt, és a félévben enyhén emelkedett a számuk. Míg a 2013-as 10,5 százalékos arányuk 2016-ra 1,8 százalékra csökkent, tavaly ez a szám 2,7 százalékra emelkedett. Az elemzett reklámok 59,8 százalékban szolgáltatásokat, 37,4 százalékban pedig termékeket népszerűsítettek, a leggyakoribb hirdetők a kereskedelmi (37,4 százalék) és a szabadidő (14,7 százalék) szektorok voltak. A kifejezetten kiskorúaknak készített reklámok aránya 5,3 százalékot mutatott, amely úgy tudta meghaladni a 2016-os 5 százalékot, hogy 2017 második felében az M2 a gyerekprogram ideje alatt – 20 óráig – reklámmentes volt. Erős a visszaesés – 8,4 százalékról 5,2 százalékra – a közismert személyeket felvonultató reklámok arányában. A kutatás megállapította azt is, hogy a korábbiaktól eltérően már nem a média és a filmes szakma, hanem a sport delegálta a legtöbb híres szereplőt a reklámokba. A teljes kutatási eredmény az NMHH honlapján érhető el.

Pénzt kaphatnak a helyi és körzeti tévék

A Magyar Média Mecenatúra Program magyar vonatkozású, váratlanul bekövetkező események azonnali, helyszíni forgatási munkálatainak támogatására kiírt Escher Károly-pályázati eljárásban a testület 1,7 millió forintot ítélt oda Chilton Flóra rendező pályázatára, aki az Életrevalók című készülő dokumentumfilmjéhez halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek önbizalmát fejlesztő élményterápiás projekt foglalkozásairól készít majd felvételeket.

A Médiatanács meghirdette idei pályázatát helyi és körzeti televíziók számára rendszeresen jelentkező hírműsorok, kulturális és közéleti magazinműsorok gyártására a mecenatúraprogram keretében. Az idei, összesen 420 millió forintos keretösszegű pályázatra négy alkalommal lehet majd jelentkezni, az első forduló jelentkezési határideje április 19. A műsorszámok elnyerhető maximális támogatása közéleti műsor esetén 60 ezer forint, hírműsorok és kulturális magazinok számára 40 ezer forint adásonként, ami nem lehet több mint a tervezett összköltség kétharmada – derül ki az NMHH összefoglalójából.

Támogatások fesztiváloknak

A Médiatanács 4,6 millió forinttal támogatja Magyarország részvételét a MIFA Nemzetközi Animációs Filmvásáron a franciaországi Annecy-ban. A június 12. és 15. közöttifilmes eseményen a mecenatúraprogram támogatásával készült Sellők és rinocéroszok című alkotás is szerepel a hivatalos programban, emellett a mecenatúraprogram animációs ága, valamint hazánk számos animációs stúdiója is bemutatkozási lehetőséget kap.

A testület összesen kétmillió forinttal járul hozzá a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál fődíjához – Európa Kék Szalagja – és a Kárpát-medence természeti értékei szekció dokumentum- és természetfilm kategóriák győzteseinek díjazásához. A fesztivált május 25. és 27. között rendezik majd meg.

A szatmárcsekei IV. Kulturális Filmek Fesztiválja fődíjasát a tanács 800 ezer forinttal jutalmazza. Az augusztus 23–26. közötti eseményen a versenyfilmek témája a „Helyi magyar kultúra a Kárpát-medencében” lesz.

A testület döntött a Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét elnevezésű rendezvény támogatásáról is. Az április 29-én kezdődő háromnapos eseményen a legjobb magyar dokumentum- és rövidfilm díjazására összesen egymillió forintot ajánlott fel a grémium.

Karas Monika, az NMHH és a Médiatanács elnöke. Fotó: MTI/Komka Péter
Már a látszatra sem ad a Médiatanács
A testület az őt tavaly októberben súlyosan elmarasztaló jogerős bírósági döntés ellenére sem cselekedett, sőt újabb jogsértéseket követett el.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.