Média
Bátorfi Zsolt, Isobar Budapest

A Telenortól igazolt az Isobar Budapest

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 03. 08. 10:56

Korábban a témában:

Az Isobar Budapesthez – a Dentsu Aegis Network kreatív ügynökségéhez – igazolt Bátorfi Zsolt, a service design (magyarul: szolgáltatástervezés) hazai úttörője. A szakember, aki service design lead pozícióban kezdett a cégnél márciusban, Magyarországon elsők között kezdett el foglalkozni a területtel, emellett szoftverplatform-mérnök, kreatív UX kutató és dizájner.

Bátorfi leigazolásával az Isobar Experience Design üzletága és Service Design szolgáltatását szeretnék tovább erősíteni, mely szerves része az ügynökség User Experience (UX) és Interface Design kompetenciájának. Így a Dentsu Aegis Network egyre szélesebb körben tudja majd teljesíteni ügyfelei igényeit a teljes szolgáltatói folyamaton keresztül.

Bátorfi a Telenortól érkezett a céghez, ahol négy és fél évet töltött el. Azt megelőzően a Microsoftnál dolgozott 16 éven át.

A Microsoftnál a legnagyobb hazai vállalatok kommunikációs és produktivitási megoldásain, valamint később a cég cloud computing stratégiájának megvalósításában, továbbá a Windows Group technológiai és fejlesztési ökoszisztémájának kiterjesztésében működött közre. Kiemelt szerepet töltött be a legfontosabb Windows Universal Appok és felhőszolgáltatások felhasználói élményének kidolgozásában (például HBO Go, MinDig TV, Index, OTP SmartBank), valamint új, innovatív felhasználói élmények inkubálásában is (Polgár Judit Chess Playground, RádióM, Alexandra ebook community, MyHistory Digest digital magazine). Ezt követően a Telenornál ő alakította ki az end-to-end Service Design működéséhez szükséges környezetet, a nagyvállalatokra szabott módszertant és eszközkészletet, végül pedig még egy co-creation design stúdiót is. A Telenor Service Design Lab vezetőjeként részt vett a cégcsoport új digitális szolgáltatás élményeinek kidolgozásában, emellett tanácsadói szerepet töltött be a Telenor Csoport digitális transzformációs programjában, a belső Service Design és Design Thinking readiness programokban, továbbá egy interakciós design system tervezésben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Szkopje, 2018. október 5.
Nikola Gruevszki volt  macedón miniszterelnök a macedón fellebbviteli bíróságra érkezik Szkopjéban 2018. október 5-én. A bíróság megerõsítette a Gruevszki ellen hivatali visszaélés miatt kiszabott kétéves börtönbüntetést. A politikust májusban ítélte el egy szkopjei bíróság amiatt, hogy miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a gyõztesnek kihirdetett autókereskedõ utólag jutalékot fizetett neki, illetve õ maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. (MTI/EPA/Georgi Licovszki)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.