Média

Megszűnik a HírTV-n a Newsroom

Szalay Dániel
Szalay Dániel

újságíró. 2018. 01. 27. 16:25

Korábban a témában:

A 24.hu értesülései szerint már január 29-én hétfőtől lekerül a képernyőről a HírTV napi hírháttér műsora, a Newsroom. Úgy tudjuk, házon belül nézettségi okokkal magyarázták a döntést, de a kevésbé jó nézettségi mutatók nem számítanak újdonságnak, mivel a 18 és 19 óra közötti idősávban az RTL Klub Híradója és a TV2 Tények hírműsora elviszi a közéleti témák iránt érdeklődő nézők jelentős részét, és csak Kálmán Olga Egyenesen című műsorának kezdetétől, 19 órától érkeznek vissza tömegével a HírTV-re.

Információink szerint a Newsroom eddigi két műsorvezetője továbbra is marad a HírTV-nél. Szöllősi Györgyi a Lapzártát és az Elmúlt8év című műsort vezeti majd. Bodacz Balázs a Lapzártát és a Főszerkesztők Klubját fogja vezetni.

Szombat délután kerestük az ügyben Tarr Pétert, a csatorna vezérigazgató-helyettesét, de nem vette fel a telefonját, így egyelőre csak nem hivatalos, de a csatorna közeléből származó megbízható információkból tudjuk, hogy a nap legfontosabb híreivel foglalkozó Newsroom helyén Frontvonal címmel indul új műsor, melyben az utca hangját, azaz a választópolgárokat szólaltatják meg az egyes választókerületekben, hogy elmondhassák, elégedettek-e a jelenlegi politikai vezetéssel.

Mészáros Lőrincnél kezdenek

A cikkünkben megjelenteket végül hétfőn délelőtt Tarr Péter is megerősítette. Elmondta: a következő időszakban, a Newsroom helyén jelentkező Frontvonal csaknem félszáz körzetet fog felkeresni. Az első adásban, január-én a Fejér megyei 3-as választókörzetben kérdezik a lakosokat. Ez a körzet a Mészáros Lőrinc vezette Felcsúttól Bicskéig tart.

A Newsroommal kapcsolatban egyébként házon belül az a hír terjed, hogy az országgyűlési választásokat követően esetleg folytatódhat, de ez még nem biztos, és ha így is lesz, várhatóan nem az eddig megszokott 18 órai kezdéssel, hanem egy másik idősávban.

A HírTV másik közéleti műsora, a Reggeli Járat egyébként nagyon erősen teljesít mostanában, a csatorna vezetősége információink szerint nagyon elégedett a műsor nézettségével.

Simicska Lajos hírcsatornájának vezetősége épp a napokban árulta el a 24.hu kérdésére, hogy nem közölnek politikai reklámokat a kampányban.

Kiemelt kép: a HírTV székházának bejárata Budapesten. Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. május 8.
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter kezet fog az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. május 8-án. Mögöttük Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõje.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.