Média

Elmarad Mészáros Lőrinc médiásainak karácsonya

A 21 ezer négyzetméter alapterületű Nemzeti Színházba szervezte idei céges karácsonyát a Mediaworks, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tavaly ősszel felvásárolt, mintegy 200 médiatermék, köztük a Világgazdaság, a Nemzeti Sport, a Manager Magazin, illetve a megyei napilapok legtöbbjének jogaival rendelkező médiavállalata. Az eseményt azonban – ahová a Mediaworks munkavállalóit várták – a médiavállalat végül lemondta.

A Mediaworks hozzánk is eljutott körlevelében azt írja, mivel nem akarták a színészeket kellemetlen helyzetbe hozni, ezért bármennyire is sajnálják, le kell mondaniuk az ünnepi előadást és az utána rendezendő állófogadást.

A kiadó, miután kéri „mindezek tudomásulvételét”, mindenkinek áldott, békés karácsonyt kívánt.

A levél egyébként azzal kezdődik, hogy az ünnepség kapcsán csak az előzetes regisztráció alapján vált nyilvánvalóvá a vállalat számára, hogy a munkavállalók közül nagyon sokan nem kívánnak részt venni a rendezvényen. Azt egyébként nem tudni, milyen színdarabot néztek volna meg a mediaworksösök, a színdarab címét ugyanis még házon belül is meglepetésnek szánták, ezért igyekeztek titokban tartani.

Több mediaworksös emberrel is beszéltünk, van-e a nagyszámú távolmaradásnak valamilyen morális oka, de akiket sikerült szóra bírnunk, azt mondták, szerintük inkább a rosszul kiválasztott időpont játszhatott az esemény sztornózásában szerepet, tehát nem valamiféle munkavállalói bojkottról van szó, annak ellenére, hogy elég sokan nem értenek egyébként egyet azzal, amiben részt kell venniük nap mint nap.

Nem csak a tervezett színdarab címe nem ismert, de azt sem tudni, hogy Mészáros Lőrinc tulajdonos, Magyarország harmadik legbefolyásosabb médiása, aki manapság már nemcsak a nyomtatott és az online médiában, valamint tévében, de a rádiós piacon is egyre erőteljesebben igyekszik megvetni a lábát Andy Vajna kormánybiztos mellett,  jelen lett-e volna a közös karácsonyi kultúrprogramon.

Újabb rádiókat szereznek meg kormányközelből
Egy budapesti rádiós frekvencia idén, egy nyíregyházi rádiós frekvencia pedig jövőre landolhat Mészáros Lőrinc és Andy Vajna közelében.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik