Média

Kilépnek a nagy kábelszolgáltatók az érdekképviseletükből

tévé
tévé

A vezető műsorterjesztők közül hatan a jövőben a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) keretein belül folytatják szakmai, illetve érdekképviseleti együttműködésüket, és ezzel egyidejűleg kilépnek a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségből – közölte a DIGI, az Invitel, a Magyar Telekom, a PR-Telecom, a UPC Magyarország és a Vidanet szerdán.

Az említett cégek már 2018-tól nem lesznek tagjai az MKSZ-nek. Döntésüket az MKSZ december 12-i elnökégi ülésén jelentették be a cégek képviselői – derül ki a ma kiadott közös közleményükből.

Az említett vállalatok azzal indokolták a lépést, hogy az átalakuló iparág sajátosságaihoz szükséges hatékonyabb szakmai és érdekképviseleti tevékenységet a kábeltévés szakmát is magában foglaló, de annál nagyobb területet felölelő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács biztosítja számukra. A cégek álláspontja szerint ez a döntés nem érinti a szakmai érdekképviseleti munka folytonosságát, hiszen jelenleg nem csak a fenti nagyvállalatok, de az MKSZ is tagja a HÉT-nek, így továbbra is együttesen tudnak fellépni a legfontosabb szakmai, iparági kérdésekben. Emellett a kilépő tagok továbbra is nyitottak az MKSZ-szel történő szoros együttműködésre, amelynek kereteit a felek a későbbiekben határozzák meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik