Média

Sebestyén Balázs: Stohl Andrásnak csak a pénz számít

Sebestyén Balázs egy interjúban szúrt oda Andy Vajna Rádió 1-ének és a TV2-nek valamint Stohl Andrásnak, de azért dicsérte is a Rádió 1-et, mert ott jó körülmények vannak, nem úgy mint régen Simicskánál, ahol hét évig ment a Morning Show. Azt is elmondta, most már akkor is kitartanak a Balázsék név mellett, ha a védjegybitorlási pert végül megnyerik.

Terjedelmes interjút közölt a SorozatWiki blog Sebestyén Balázzsal, az RTL Magyarországnál és a TV2-t is tulajdonló Andy Vajna érdekeltségű Rádió 1-nél egyszerre dolgozó tévés-rádiós műsorvezetővel. Sebestyén az interjúban keményen nekimegy Stohl Andrásnak, akiről azt mondja, szerinte a színész-műsorvezetőnek csak a pénz számít és semmi más, mivel vannak olyan helyzetek, amire tudni kellene nemet mondani és azt jelezni, hogy erre vagy arra nem hajlandó. Márpedig Sebestyén szerint Stohl annak ellenére vállalta el a TV2-nél a Piramis vezetését, hogy az egy etikátlanul elindított műsor azzal az RTL-lel szemben, melynek Stohl nagyon sokat köszönhet. Sebestyén szavai szerint az RTL kitartott Stohl mellett még akkor is, amikor súlyos autóbalesetet okozott, sőt még akkor is, amikor börtönben ült, a csatorna sokáig fogta a kezét, lehetőséget adott neki és rehabilitálta a Válótársak egyik főszerepével.

Az rendben van, hogy átmegy a TV2-höz és elvállalja a Sztárban sztár zsűrizését, vagy bármilyen más műsornak a vezetését. Szerintem ezzel semmi baj nincs, mindenki úgy dönt és oda megy, ahova szeretne és ami neki belefér. De A Fal kontra Piramis esetében szerintem az lett volna a minimum, hogy azt mondja a TV2-nek, hogy bármi mást megcsinálok, de nem fogok kiszúrni azzal a csatornával, akinek nagyon sokat köszönhetek. Nem fogom elvállalni a Piramist, ami sokkal gagyibb, mint A Fal és kizárólag azért készül, hogy megszívassa az RTL-t. Már csak becsületből sem teszek ilyet!

A beszélgetésben a Fal című műsorról Sebestyén Balázs még azt mondja, nagyon megszerette, hisz izgalmas egy 14 méter magas fal előtt dolgozni műsorvezetőként, és egy jó formátum, mely könnyed, izgalmas és jó sztorikat mutat be, ahol egyszerre jelen van a bulvár, a kvíz, a látvány és az izgalom. Egyetértett, hogy ez a műsor kicsit az 1 perc és nyersz! és A kód keveréke, majd elmesélte, milyen körülmények között vették fel a nagy nézettséget hozó első, rendkívüli adást Olaszországban, amivel azért igyekeztek oly nagyon, mert meg akarták mutatni a külvilágnak, hogy kinél van az eredeti formátum. Hozzátette, az élet egyelőre az RTL-t igazolta, hisz a Fal az év tizenegyedik legnézettebb műsora lett és megnyerte az adott hetet is. Szóba kerültek viszont kudarcok, így a Kicsi Óriások elég nagy bukása is. A műsorvezető szerint itt a nem túl jó sikerült casting lehetett a magyarázat, legalábbis ő más irányba vitte volna a szereplőválogatást.

Hiányzik neki a Gyertek át!

A Sebestyén producerségével készülő, jelenleg nem képernyőn lévő Gyertek át!-ról a műsorvezető azt mondta, hiányzik neki, hogy március óta nincs képernyőn, és egyébként nagyon jó volt producerkedni. Ha 2018 tavaszán nem is, de nagyon örülne neki, ha jövő ősszel tíz adással vissza tudna térni a Gyertek át! az RTL Klubra. Sebestyén szerint a csatornának is szüksége van egy olyan műsorra, ami kifejezetten a fiatal nézőket vonzza és ami beszédtéma tud lenni, manapság ugyanis nagyon nehéz ezt a korosztályt leültetni a tévéképernyő elé.

Az olyan nagy műsorok mellett mint az X-Faktor, a Celeb vagyok, ments ki innen! szükség van egy olyan produkcióra, ami bátrabb, kevesebb a máz rajta, kegyetlenül őszinte, póz nélküli és a közéletre is reflektál, a Gyertek át! pedig pont ilyen.

Maradnak a Balázsék névnél

Az interjú másik részében Sebestyén azt mondja, mostanra ő, illetve a hallgatók is megszokták, hogy a reggeli rádiós műsorukat át kellett nevezni Balázsékra, miután egykori munkahelyük tulajdonosa egy ideiglenes bírósági intézkedéssel elérte azt, hogy ne használhassák tovább a Reggeli show nevet. (A Class FM tulajdonosa, Michael Mcnutt pert indított Sebestyénék ellen a Morning show névvel való összetéveszthetőségre, azaz védjegybitorlásra hivatkozva, és a bíróság júliusban helyt adott a névhasználattól való eltiltásra irányuló kérelemnek, egyelőre ideiglenesen.)

Sebestyén ma már úgy emlékszik a számukra kedvezőtlen, a Reggeli Show név használatát megtiltó ideiglenes bírósági intézkedésre, hogy a Balázsék nevet nagyon szereti, sokkal jobban mint a Reggeli Show-t.

Isten egy kicsit megsegített bennünket, hogy ezt a nevet már nem használjuk, mert sosem szerettük igazán.

Hozzátette, most már akkor is maradnak a Balázsék név mellett, ha a folyamatban lévő perben végül ők győzedelmeskednek.

Nincs létjogosultsága a netrádiózásnak?

Sebestyén ezután újra megismételte azt a korábbi állítását, hogy a Class FM-en egykori műsorának, a frekvencia elvesztése miatt jelenleg csak online fogható Class FM-es Morning Show-nak, amit ma már Stohl András, Pataki Zita és Janklovics Péter vezet, mindössze 1500-2000 online hallgatója van. Sebestyén állította az interjúban, hogy neki biztos információi vannak ezzel kapcsolatban. Erről egyébként kiderült már korábban, hogy aligha pontos adat, legalábbis az Inspira Media Research naplós közönségméréssel foglalkozó kutatócég ennél jóval nagyobb hallgatottságot mér a rádiónak.

Sebestyén Balázsékat elveri a Petőfi, a csak weben fogható Class pedig már a Sláger FM-et szorongatja
Az Inspira Media Research mérései alapján a Rádió 1-et kiüti a Petőfi reggelente, és több 18-59-es korosztályba tartozó ember hallgatja a már csak webrádióként működő Class FM-et országosan, mint a Sláger FM-et.

Sebestyén Balázs számai már csak azért sem stimmelnek, mert egy internetcímről akár többtucatnyian is hallgathatják az internetre szorult Class FM-et, ez pedig torzítja a számokat. Sebestyén mindenesetre azt mondta a beszélgetésben, szerinte látszik, hogy egy online rádiónak jelen pillanatban nincs létjogosultsága, és hogy a Balázséknak 1,3 milliós hallgatótábora van a Rádió 1-nél.

Vajna jó, Simicska rossz körülményeket biztosított

A műsorvezető azt is mondta, a Rádió 1-nél sokkal jobb körülmények vannak, Andy Vajnáék odafigyelnek a munkavállalóik hangulatára és a kreatív, inspiráló környezetre, szemben azzal, amivel annak idején a Class FM-nél kellett szembesülniük. A tulajdonos (ez ugye ottani hét évük túlnyomórészében Simicska Lajos volt) állítólag mit sem törődött a megfelelő munkakörnyezettel, a falak is nagyon rossz állapotban voltak, és az ablakokon rács volt a pénznyomda egykori épületében, és az egész ottani hét év alatt nagyon zavarták őket a körülmények. Az ottani körülményekről egyébként mi is írtunk a ma már Spanyolországban élő két volt Class FM-es munkatárs szavai alapján, akik részletesen is beszámoltak az egykoron piacvezető kereskedelmi rádiónál lévő állapotokról, a lefagyó számítógépektől és az alacsony fizetésektől kezdve egészen addig, hogy nem hangozhattak el az Orbán-kormány számára kedvezőtlen hírek, vagy csak elvétve.

Tóth Brigitta és férje
Besokalltak a Simicska-féle Class FM-nél, most kürtőskalácsos vállalkozásuk van Spanyolországban
Két Class FM-es története, amiben benne van mindaz, ami a jelenkori Magyarországra jellemző: a külföldre vándorlás és a médiamunkások nem egyszerű élete. Elkerülhetetlenül szóba jött Simicska Lajos, a rádió volt tulajdonosa is. Interjú Tóth Brigittával, a rádió volt hírszerkesztő-hírolvasó-riporterével.

Szabadon beszélhetnek közéleti ügyekről

Sebestyén Balázs a Rádió 1-ről azt mondta, hagyják őket itt szabadon, függetlenként dolgozni, ezért például nemcsak a szintén a kormánybiztos tulajdonolta TV2 Ninja Warrior című műsoráról mondhatta el véleményét adásban a Rádió 1-en, de az  RTL-es Celeb vagyokról és A Falról is. Hangsúlyozta, hogy közéleti ügyekben is szabadon beszélhetnek, így elmondhatták véleményüket a civil törvényről és a CEU-ról, a Soros-kampányról és a nemzeti konzultációról is.

A Rádió 1-ben profi műsorkészítőkkel vagyunk körülvéve, és ők pontosan tudják, hogy ennek a műsornak az adja meg a hitelességét, ha nem azt tolja amit a kormánypropaganda, hanem azt mondjuk el, amit mi gondolunk.

Van persze egy tulajdonosi beágyazottság

Sebestyén ezután arról beszélt, hogy a rádiónak persze van egy tulajdonosi beágyazottsága, de most már ez a legtöbb médiumról elmondható, hisz ha megnézzük az Origót, az Indexet, a TV2-t, a HírTV-t, vagy épp az ATV-t, ez ott is megvan, és az egész média, szinte minden médium rettenetesen átpolitizált, és ez nem lep meg senkit. Az arányokkal van a sokkal nagyobb baj, és a felülről jövő, megkérdőjelezhetetlen agymosással. Én rádióztam úgy, hogy Simicska Orbán legjobb barátja volt, majd úgy hogy éppen legecizte és akkor ellenzéki rádió volt a Class FM. Most úgy rádiózom, hogy Vajna van felettem. Tulajdonosok jönnek és mennek, de én mindig azt mondom, amit gondolok és ami magammal önazonos. Aki minket hallgat az pontosan tudja, hogy nem változunk és nem azért mondunk épp valamit, mert ez vagy az lett a tulajdonos.

A beszélgetésből az is kiderül, hogy a Balázsék műsor stábja 8-9 éve nem változott, mivel Sebestyén Balázs nagyon szereti maga körül tartani azokat, akik készítik a műsort, nem szívesen engedi el senki kezét és mindenkit mindig visz magával, ők pedig jól érzik magukat, szeretnek ott dolgozni és mindannyian úgy érzik, hogy megbecsülik őket ennél a rádiónál.

Nem volt elegáns lépés, amit a Rádió 1 tett

Sebestyén ugyanakkor nemcsak jókat mond a Vajna-rádióról, de oda is szúr neki, amikor elmondja a véleményét arról, hogy a Rádió 1 nem engedte el őt és Vadon Janit az RTL Celeb vagyok ments ki innen műsorával a dzsungelbe forgatni, holott régebben még össze tudták egyeztetni a két műsor készítését.

Nem engedi el Sebestyén Balázst a Rádió 1, pedig az RTL próbálta elkérni
Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgatója elmondta, miért nem Sebestyén Balázs lesz a hamarosan induló Celeb vagyok ments ki innen műsorvezetője.

Erről most azt mondta a műsorvezető az interjúban:

Én más érdekeltségben tévézem és másban rádiózom. Nagyon szerettem volna kiutazni és ismét vezetni a műsort. Én bíztam abban, hogy rádiós minőségemben tekintenek rám, amikor a Rádió 1-hez érkeztem. Mondjuk ki, nem volt ez túl elegáns lépés, hogy nem engedtek el minket, mi viszont szeretünk annyira rádiózni, hogy ezt el tudtuk fogadni. Fájó szívvel nézzük a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadát, hisz valamennyire a mi gyerekünk is és Janival mi is hozzáadtunk a sikerhez. Ennek ellenére persze drukkolunk az új műsorvezetőknek.

Az új műsorvezetőkről, Kiss Ramónáról és Puskás Petiről Sebestyén Balázs azt nyilatkozta a SorozatWikinek, hogy nagyon nehéz lehet átvenni ezt a feladatot, „de én azt gondolom, hogy meg fogják tudni oldani. Ramiék is ügyesek lesznek szerintem, látszik hogy menni fog nekik, de nyilván nem szabad pont úgy csinálniuk, ahogy mi Janival vezettük ezt a produkciót. A műsor nagyon szórakoztató és nagyon élvezem.”

A rádiók helyett a tévék vannak inkább szorongatott helyzetben

Az interjú további részeiben Sebestyén Balázs arról beszél, milyen sorozatokat kedvel leginkább, illetve mit gondol a Spotify, a Deezer és más hasonló zenei szolgáltatásokról. Utóbbiakra azt mondja, a rádiózástól ezek egyelőre nem tudtak elvenni teret, a rádió továbbra is fontos az emberek számára, mivel fontosak a hétköznapokba beépült hangok, személyiségek, ezt pedig nem kapják meg letöltéssel. Lojálisak, megmaradt az a rutin, hogy minden nap bekapcsolják. A tévés piac viszont nagyobb kihívással szembesül a rádiós-tévés műsorvezető szerint, hisz ugyan egy-egy kiemelkedő produkcióval még el tudnak érni 1-1,5 millió nézőt, ami nagyon szép szám, de általában véve a nézőtábor széttöredezik sok csatorna között, illetve ott vannak a netes letöltések is. Ezért csak sok csatorna együttes működtetésével tudnak a tévétársaságok hatalmas közönségtábort felmutatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik