Média
(Kiemelt kép: Pusztay András, a Magyar Televízió producereként, a Médiaunió kuratóriumi elnökeként Fotó:MTI/Bruzák Noémi/archív)

Távozik az Index vezérigazgatója

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 11. 16. 15:43

Pusztay András vezérigazgató helyét Andacs Botond veszi át. Pusztay a Sziget Kft.-nél folytatja a tavasszal tulajdonoscserén átesett hírportál kiadójának irányítását követően.
Korábban a témában:

Pusztay András, az Index.hu Zrt. eddigi vezérigazgatója a Sziget Kft.-nél folytatja pályafutását marketingkommunikációs igazgatóként – jelentette be Pusztay és a fesztiválszervező cég. Egy, az Indexen közölt közleményből pedig az derül ki, hogy a közgazdász végzettségű Andacs Botond médiaszakember lesz az Index.hu vezérigazgatója.

Az új vezető november 20-án veszi át a vállalat irányítását az Index kiadóját hét évig vezető Pusztaytól.

Andacs pályáját 2001-ben kezdte újságíróként, majd több internetes szolgáltatás termékmenedzsere, az utóbbi időben többek között a port.hu programportál vezetője volt.

Andacs Botond, az index.hu Zrt. új vezérigazgatója. Fotó: CEMP Sales blog / Szécsi István
Andacs Botond, az Index.hu Zrt. leendő vezérigazgatója. Fotó: CEMP Sales blog / Szécsi István

Maximálisan bízunk Botond médiavállalat-irányítási tapasztalatában és korábbi eredményeiben. Vezetésével az Index marad, ami eddig: a magyar internet meghatározó, piacvezető tartalomszolgáltatója

– idézi a hírportál a kinevezés kapcsán Bodolai Lászlót, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnökét, egyben az Indexet idén tavasz óta tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumi elnökét.

Andacs Botond a vezérigazgatói kinevezése kapcsán úgy fogalmazott:

Az a célom, hogy első számú hírforrásként, ahol a legtöbben követik a fontosabb eseményeket, a következő években is az Index határozza meg a hazai hírpiacot. Pozíciónk megerősítéséhez az Index alapértékeire, a szerkesztőség függetlenségére, az objektív és gyors hírszolgáltatásra, és a kiadótól megszokott, a hazai piacon úttörő tartalomszolgáltatási megoldásokra támaszkodunk.

Az Indexen publikált közleményben Pusztay azt mondta:

Életem egy meghatározó szakasza zárul ma le. Köszönöm az elmúlt évek közös munkáját és élményeit, és sok sikert kívánok minden munkatársamnak.

A Sziget szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében pedig már ezt idézik Pusztaytól:

Az én generációmnak két ikonikus, meghatározó „intézménye” az Index és a Sziget

Pusztay hozzátette, nagy kihívást jelent számára az új feladata, különösképpen azért, mert a Sziget Szervezőiroda eseményei immár egy nemzetközi fesztivál portfólió meghatározó részeként jelennek meg a világ fesztiválpiacán.

Az új igazgató Kádár Tamást váltja a marketingkommunikációs igazgatói poszton. Kádár ugyanis cégvezetői feladataira kíván fókuszálni a Szigetnél.

Kádár Tamás elmondta:

András eddigi pályafutása, a médiában eltöltött mintegy húszéves tapasztalata és vezetői képességei alkalmassá teszik arra, hogy irányítsa a Sziget Szervezőiroda sokrétű marketingkommunikációs tevékenységét.

Pusztay pályafutását 1997-ben kezdte a Magyar Rádiónál, később az InfoRádió politikai tudósítója, majd a TV2 Naplójának riportere lett. 2005 és 2009 között az M1 csatorna programigazgatója volt, 2010-ben került az index.hu-hoz, ahol 2011-től töltötte be az ügyvezetői, majd vezérigazgatói posztot.

Eddigi munkáim kapcsán szoros kapcsolatot tartottam a Sziget kommunikációs stábjával, úgyhogy nem lesz ismeretlen terep számomra az új munkahelyem

– mondta Pusztay, aki egyebek mellett okleveles közgazdász és MBA végzettséggel is rendelkezik.

Tulajdonoscsere itt, tulajdonoscsere amott

A Pusztay által vezetett Index.hu Zrt. idén áprilisban tulajdonost cserélt: Spéder Zoltán CEMP csoportjától először egy Simicska Lajoshoz köthető érdekeltséghez, a Pro-Ráta Zrt.-hez került, majd onnan az újonnan létrehozott Magyar Fejlődést Alapítványhoz, amiről korábban itt írtunk bővebben. Nem sokkal később saját kérésére távozott Dudás Gergely, az Index.hu főszerkesztője, aki azóta egy új projekt előkészítésén dolgozott, amit épp a hétvégén tervez bemutatni. Dudás utódja Tóth-Szenesi Attila lett, akit egyhangúan választottak meg a szerkesztőség tagjai főszerkesztőnek. Ő a most bejelentett vezérigazgató-csere kapcsán azt nyilatkozta, nagy várakozással tekint az Andacs Botonddal való közös munka elé:

Hétfőtől a mi felelősségünk, hogy az Index olyan maradjon, mint most, vagyis mindenféle külső befolyásolástól mentes újság. Andrásnak sok sikert kívánok, mindig jó szívvel fogok rá, valamint azokra a nagyszerű indexes projektekre gondolni, amiknek közösen voltunk részesei az elmúlt években.

Pusztay új munkahelye, a Sziget Kft. az év elején ugyancsak tulajdonosváltáson esett át, Gerendai Károly ugyanis egy brit-amerikai befektetőcégnek adta a vállalkozás többségi jogait.

Néhány napja a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzetnél, a Lánchíd Rádiónál és a HírTV-nél is vezetői változások történtek.

Budapest, 2013. november 9.
A Magyar Nemzet címoldala. A lapot Pethő Sándor alapított 1938-ban, ma Magyarország legnagyobb konzervatív politikai napilapja.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vezércserék Simicska Lajos médiabirodalmában
Schlecht Csaba lesz a Magyar Nemzet főszerkesztője.

Kiemelt kép: Pusztay András, a Magyar Televízió producereként, a Médiaunió kuratóriumi elnökeként Fotó:MTI/Bruzák Noémi/archív

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.