Média

Távozik a Donald Trump által támadott főszerkesztő

Graydon Carter. Fotó: wikipedia
Graydon Carter. Fotó: wikipedia

25 év után távozik a Vanity Fair című magazin főszerkesztője, Graydon Carter, akinek korábban összetűzése volt az amerikai elnökkel.

A 68 éves, kanadai születésű Carter távozásával amerikai sajtóvélemények szerint egy korszak zárul le az amerikai sajtó történetében.  A korábban is népszerű és keresett Vanity Fair az ő vezetése alatt lett fontos társadalmi kérdésekkel is foglalkozó és átfogó oknyomozó riportokat is közlő tekintélyes folyóirat. A hírességek, koronás fők és szupergazdagok élete mellett hosszas elemző riportokat is közölt, például az iraki és az afganisztáni háborúról, vagy a newtoni Sandy Hook általános iskolában 2012-ben történt és egész Amerikát megrázó lövöldözésről.

„A lap, amit Donald Trump nem akar, hogy olvassatok”

A lapban a tavalyi elnökválasztás – illetve már a kampány – óta markáns Trump-ellenes írások jelentek meg. Carter már a nyolcvanas években Donald Trump ádáz ellenfele volt, amikor még a mostani elnök a New York-i mágnás Fred Trump fiaként a Fehér Ház közelében sem volt. Carter a Spy magazinban már akkor „apró ujjú tuskónak” nevezte Trumpot. Emlékezetes volt az a 2016-os eset is, amikor a Vaniy Fair lehúzta Donald Trump new yorki éttermét, mire az akkor még csak elnökjelölt Trump a tőle megszokott stílusban ment neki az újságírónak:

Nagy bajban van a Vanity Fair, a főszerkesztő tehetségtelen.

A magazin erre úgy reagált, hogy „ez az a lap, amit Donald Trump nem akar, hogy olvassatok”.  Ennek hatására a lap óriási rekordot döntött az új előfizetők toborzásában aznap.

Trump egyébként negyvenkét alkalommal írt a Twitterre a főszerkesztőről, minden alkalommal negatívan. Ezekre a távozó szerkesztő egyébként kifejezetten büszke volt, ezeket a posztokat kinyomtatva és bekeretezve tartotta a szobájában.Carter honosította meg az évente külön lapszámként megjelenő hollywoodi filmmellékletet, valamint az amerikai társadalmi és kulturális élet egyik fontos eseményévé vált, évente megrendezett Vanity Fair-estélyt az Oscar-gála után. A főszerkesztő a riporterek mellett a legkiválóbb amerikai írókat kérte fel szerzőnek és állandó munkatársa volt a világhírű fotós, Annie Leibowitz is.

A lap az ő érdeklődését és szenvedélyeit tükrözte

– nyilatkozta róla az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) David Remnick, a The New Yorker című hetilap főszerkesztője. A The New York Times pénteken külön portrét szentelt Carternek, aki Ottawában született, és sírásóként dolgozott, mielőtt az Egyesült Államokba költözött és a Time magazin munkatársa lett.

A Vanity Fair a hírességek életében és a politikai életben is nem egyszer elsőként írt meg történeteket: 2005-ben például címlapon volt és először ebben a lapban beszélt válásáról Jennifer Aniston színésznő, majd ezt követően a Vanity Fair publikálta először, hogy Mark Felt, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársa volt az az addig csak Mély Torokként ismert ember, akinek kiszivárogtatásai végül is a néhai Richard Nixon elnök bukásához vezettek.

A 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után a lap erőteljesebben fordult a politika világa felé és Graydon Carter havonta írt jegyzetei is politikai állásfoglalásairól váltak ismertté.

A visszavonuló Graydon Carter úgy nyilatkozott, hogy fél évre Dél-Franciaországba megy nyaralni, és csak aztán tér majd vissza az Egyesült Államokba, de nem árulta el, hogy az után mire készül.

(MTI nyomán)

Kiemelt kép: Graydon Carter. Fotó: wikipedia

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik