Média

Magyar programigazgató-helyettest nevezett ki a Sony Pictures Television Networks

Szabó Balázs, az SPTN regionális programigazgatója
Szabó Balázs, az SPTN regionális programigazgatója

Szabó Balázs lett a Sony Pictures Television Networks (SPTN) regionális programigazgató-helyettese. Szabó kinevezése hivatalosan már júliustól hatályos, de csak egy mai sajtóesemény alkalmával volt alkalma először nyilvánosan bemutatkozni.

A programigazgató-helyettesi pozíció teljesen új a Magyarországon az AXN-csatornákkal, valamint a Viasat3 és a Viasat6 csatornával, valamint októbertől a két új Sony-csatornával, a Sony Maxszal és a Sony Movie Channellel jelenlévő SPTN-nél, Szabó kinevezéséig ugyanis Temesvári Mariettának egyedül kellett ellátnia a Magyarországgal együtt 15 országot tartalmazó régió összes tévécsatornájának felügyeletét, illetve egy közel 40 fős programming osztálynak a vezetését.

Szabó a 24.hu kérdésére elmondta: a régió országaiban néhol jelentősen eltérnek egymástól a tartalomfogyasztási szokások, ezért bár az SPTN sok film és sorozat sugárzási jogát több országra is megvásárolja, figyelembe kell vennie a helyi igényeket is, például azt, hogy Romániában nagy keletje van a misztikus sorozatoknak, míg Lengyelországban a minőségi saját gyártású műsorok élik éppen újabb virágkorukat. Az országonként eltérő igények és a számos, eltérő célcsoportot célzó Sony-csatorna miatt a programigazgatóságnak jelentős mennyiségű feladatai vannak, ezért is volt szükséges a programigazgató-helyettesi pozíció létrehozatala. Szabó Balázst egyébként a Sony Pictures Televison Networks házon belül „nevelte ki”. Az SPTN-nél 2010-ben kezdett, eleinte a feladata az SPTN által vetített tartalmak minőségi ellenőrzése volt, majd többszöri előléptetés után jutott el a programigazgató-helyettesi létig.

Szabó Balázs az alábbi SPTN-leányvállalatok programmingjáért felel:

  1. Lengyelország
  2. Románia
  3. Moldova
  4. Csehország
  5. Szlovákia
  6. Magyarország
  7. Bulgária
  8. Szlovénia
  9. Szerbia
  10. Macedónia
  11. Horvátország
  12. Bosznia-Hercegovina
  13. Montenegró
  14. Albánia
  15. Koszovó
tévé
Megszűnik az AXN White és Black, két új Sony-csatorna kerül a helyükre
A Sony Pictures Television Networks újrapozícionálja az AXN White és az AXN Black csatornákat, a régióban elsőként Magyarországon a helyükön debütál a Sony Max és a Sony Movie Channel.
Kiemelt kép: Szabó Balázs, az SPTN regionális programigazgatója.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik