Média

Máris leváltották a TV2 tavaly kinevezett programigazgatóját

Ökrös Gergely (balra) és Fischer Gábor (jobbra)
Ökrös Gergely (balra) és Fischer Gábor (jobbra)

Jelentős átszervezés zajlik az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 Csoportnál, ahol ennek részeként július elsejével leváltották Ökrös Gergelyt, a TV2 tavaly kinevezett programigazgatóját – tudta meg a 24.hu. Ökrös a jövőben csak kreatív igazgatóként dolgozik majd a cégnél. TV2-s belső forrásokból is megerősítést nyert értesüléseink alapján a programigazgatói posztot Ökrös Gergelytől az a Fischer Gábor veszi át, aki mostanáig a cégcsoporthoz tartozó hét kábelcsatornának volt a programigazgatója. Az átszervezés következtében viszont valamennyi TV2-s csatorna, így a TV2 főadó műsorstruktúrájáért is Fischer felel majd.

Nem tudta befogni a TV2 az RTL Klubot

Egyes forrásaink azt feltételezik, hogy Ökrös Gergely programigazgatói posztról történő leváltásában esetleg szerepe lehetett annak, hogy a TV2 főcsatorna idén tavaszi programkínálatában több műsor is csúfos bukást szenvedett el (némelyik műsort pedig el sem tudták indítani a terv szerinti időpontban). Ökrös helyzetét nyilvánvalóan az sem könnyítette meg, hogy a hirdetők által kiemelten figyelt 18-49-es korosztályban 2017 első félévében az RTL Klub 16,8 százalékos közönségarányával szemben a TV2 mindössze 9 százalékos közönségarányt tudott produkálni a Nielsen Közönségmérés adatai szerint, vagyis elég messze voltak attól, hogy beérjék az RTL-t. Hasonló a helyzet a TV2 Csoport kábelcsatornáinak sikerét illetően is: bár a teljes RTL-portfólió a Nielsen Közönségmérés szerint a 2016 első félévi 34,8-ről 31,7-re csökkent 2017 első félévében, a TV2 csoport még a számos új és nagy befektetést igénylő tévécsatornával is csak 15,6-ról 20,3-ra tudott növekedni főműsoridőben, a 18-49-es korosztályban, legalábbis a piac által etalonnak tekintett nielsenes műszeres mérés alapján.

A gyakori kudarcok miatti eltávolítással kapcsolatos feltételezést azonban jelentősen gyengíti az, hogy Ökrösnek nem kell távoznia a csatornától, és még ha sokaknak esetleg visszaléptetésnek, „lefokozásnak” is tűnik, ami most vele történik, kapott egy kreatív igazgatói posztot, arra építve, hogy programigazgatói előléptetését megelőzően kreatív vezető volt a cégnél.

Ökrös feladata egyébként a meglévő tévés márkák gondozása mellett az lesz, hogy irányítsa a neki dolgozó szakembereket az új műsorok és formátumok fejlesztése kapcsán.

Házon belül Dirk Gerkens, a társaság vezérigazgatója azzal magyarázta a TV2 munkavállalóinak a változást, hogy a televíziós piac fragmentációja és a csatornabővítés miatt a saját gyártású műsorok stratégiai fontosságúak a TV2 Csoport számára, ezért dedikált embert kívántak kinevezni, aki a kreatív területek munkájáért felel. A bejelentésben ezenkívül azt kommunikálta a TV2 a dolgozói felé, hogy a Fischer által felügyelt új kábelcsatornák sikeresen indultak a nézettségi versenyben.

Az új programigazgató RTL-es múlttal érkezett a TV2-höz 2013 végén

Fischer Gábor, a TV2 új programigazgatója tíz éve dolgozik a tévés iparágban, ahol elsősorban kábelcsatornák felépítéséért és működtetésért felelt. Az RTL-es múlttal is rendelkező szakember a TV2-höz 2013 végén csatlakozott, amikor a TV2 Csoport még – az azóta Magyarországot elhagyó – német ProSieben.Sat1 televíziós médiacég leányvállalata volt. Fischer programstratégiai vezetőként kezdett, majd 2016 februárjában, a TV2 Andy Vajna filmügyi kormánybiztos érdekeltségei kerülése után lett a TV2 Csoport kábelcsatornáinak programigazgatója. Az ő irányításával valósult meg a vállalat hét új tévécsatornájának elindítása.

Ökrös Gergely leköszönő programigazgató, leendő kreatív igazgató tavaly februárban váltotta Shadia Nugud volt programigazgatót: Ökrös azt megelőzően kreatív vezető volt a TV2-nél, így hozzá tartoztak a saját gyártású műsorok. E feladatai egészültek ki akkoriban a programigazgatói teendőkkel, miközben megtartotta a kreatív igazgatói posztot is. Ökrös tévés pályafutása egyébként 1988-ban vette kezdetét. Több hazai tévének is dolgozott, például az örök rivális RTL Klubnak is. Olyan műsorok is összefüggésbe hozhatók a nevével mint a Survivor, a Való Világ, a Sztárban Sztár, vagy éppen az Édes élet.

A TV2 a tavalyi pénzügyi évet 7,2 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárta.

Frissítés: Időközben megkeresésünkre a sajtóosztály is megerősítette az értesülésünket az átszervezésről.

Frissítés II. A Sláger FM is új programigazgatót jelentett be csütörtökön. Az illető a Class FM zenei szerkesztője volt, és Jáksó László kreatív igazgató ajánlotta be a céghez.

A megújult Tények műsorvezetői, Gönczi Gábor és Marsi Anikó
Amióta Vajna a TV2 tulajdonosa, még kevesebbszer nyer a Tények
Harmadannyi estét nyert meg a TV2-n a Tények, mint mielőtt a kormánybiztos lett a tévétársaság tulajdonosa, pedig már akkor sem volt túl erős a műsor.
Kiemelt kép: Ökrös Gergely (balra) leköszönő programigazgató, régi-új kreatív igazgató és Fischer Gábor (jobbra) leendő programigazgató, volt kábelcsatorna programigazgató. Fotó: Tv2 sajtóosztály / archív

Ajánlott videó

Olvasói sztorik