Média

Havas Dóra online magazint alapított

Havas Dóra Lila Füge, fotó: RedLemon
Havas Dóra Lila Füge, fotó: RedLemon

Lilafuge.hu címmel online magazint indított Havas Dóra gasztroblogger az eddigi blogjának helyén. A teljesen átalakult oldal célja, hogy a főzés és sütés vidám, kreatív és örömteli oldalát mutassa be. A munkát egy néhány fős szerkesztőség végzi.

A Lila Fügeként is ismert Havas 2006-ban kezdett el blogot írni, hogy kiélje főzéssel kapcsolatos közléskényszerét. Mostanra azonban már nem csupán az ételek elkészítése vagy éppen kikísérletezése érdekli, de azok befotózása is, hogy minél érzékletesebben adhassa át szépségüket, így az oldal impresszumában nem csak alapítóként, de fotósként is szerepel a neve.

Nehéz volt felismerni, hogy mindaz, amit kitűztem célul, már nem lehet egyszemélyes felállásban megvalósítani. Egyre többen noszogattak, biztattak és kérték, hogy legyen több videó, több cikk, több recept, ötlet és tanács. Most jött el annak az ideje, hogy ezt teljesíteni tudjam, illetve tudjuk. A Lila Füge oldal mostantól nem blogként működik tovább, hanem folyamatosan frissülő online magazin formájában, szerkesztőséggel a háttérben, tartalmilag pedig az eddigiek tovább gondolt változata lesz

– jelentette be Havas Dóra, akit egyébként sokan a TV Paprika csatornáról is ismernek, ahol saját tévés cukrászdája van.

A folyamatosan frissülő oldal nem csak a gyakorlott kuktáknak szól, de néhány perces videók segítségével azokat a netezőket is igyekeznek megszólítani, akik csak most ismerkednek a gasztronómia rejtelmeivel.

Az online magazin mögötti szerkesztőség főszerkesztőjének az impresszum alapján Nimila Ágit kérték fel, rajta kívül pedig még négy állandó szerzővel (Demők Nórával, Dénes Dórával, Nagy Sanyával, Vogel Diával) és két fotóssal dolgoznak együtt: ahogy már említettük, egyikük maga Havas Dóra, mellette pedig Bolega Niki végzi a fotózást. A site reklámokból akarja fenntartani magát, legalábbis van egy értékékesítőjük is  Makay Lilla személyében. A honlap fejlesztését, üzemeltetését, és működtetését a tavalyi évet 391 millió forint nettó árbevétellel és 38 millió forint adózott eredménnyel záró Bistro Reklámügynökség Kft. végzi.

Az új oldalon egyébként nem csupán tartalomszolgáltatás lesz, de hamarosan webshop is nyílik.

Kiemelt kép: Havas Dóra Lila Füge, a site alapítója. Fotó: RedLemon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik