Média

A Mediaworkshöz igazolt az MTI volt főszerkesztője

toóth-holló tamás
toóth-holló tamás

A Mediaworksnél folytatja karrierjét Toót-Holló Tamás, az MTI volt főszerkesztője – tudta meg a 24.hu. Az ezzel kapcsolatos értesülést az érintett is megerősítette hétfőn. Toót-Holló Tamás azt mondta, a megyei lapokat támogató központi online szerkesztőség főszerkesztője lett, munkaviszonya május elsejétől hatályos.

Toót-Holló Tamásról idén áprilisban derült ki, hogy közös megegyezéssel távozik a Duna Zrt. ernyője alatti Magyar Távirati Irodában (MTI) működő hírszerkesztési központ éléről, majd az addig általa főszerkesztett terület május elsejével hivatkozva meg is szűnt, két helyettese pedig közvetlenül a régi-új vezérigazgató, Galambos István alá került be a szervezeti hierarchiában. Az átalakítást racionalizálással magyarázta az MTVA sajtóirodája.

Toót-Holló korábban az MTI vezérigazgatói székéért is pályázott még 2013-ban, akkor azonban nem őt, hanem Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét választotta meg egyhangúlag a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma. A pályázat benyújtásakor egyébként mindketten az MTVA-nál dolgoztak, már akkor is magas beosztásban, hiszen Toót-Holló a hírügynökségi területért felelő hírigazgató-helyettes, Gazsó pedig a tartalom-előállítás ügyében illetékes vezérigazgató-helyettes volt akkoriban. Az MTI élén aztán Gazsót váltotta Galambos, miután előbbi bejelentette nyugdíjba vonulását. Utóbbi egyébként korábban is vezette az MTI-t, de aztán az MTVA-hoz került, majd vissza a hírügynökséghez.

A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kiterjedt médiaérdekeltségei közé tartozó Mediaworks adja ki a Magyarországon megjelenő megyei lapok többségét, köztük például a Dunántúli Naplót, a Somogyi Hírlapot és a Heves Megyei Hírlapot. Ugyancsak a Mediaworks jelenteti meg például a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és a Menedzser Magazint. Tavaly októberi bezárásig a Népszabadságot is a Mediaworks adta ki.

Kiemelt kép: Toót-Holló Tamás. Fotó: cink.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik