Média

Távozott az MTI főszerkesztője

Toót-Holló Tamás, a távozó MTI-főszerkesztő. fotó: cink.hu
Toót-Holló Tamás, a távozó MTI-főszerkesztő. fotó: cink.hu
Toót-Holló Tamás, az MTI főszerkesztője megerősítette megkeresésünkre a távozása tényét, de karrierje folytatásáról egyelőre nem kívánt nyilatkozni. A területet maga a vezérigazgató felügyeli ezután.

Május 1-jével megszűnik a Duna Zrt. ernyője alatt működő Magyar Távirati Irodában (MTI) a hírszerkesztési központ, ahonnan közös megegyezéssel már a mai nappal távozik Toót-Holló Tamás, a terület eddigi főszerkesztője.

Toót-Holló korábban (még Toót H. Zsolt néven) a Heti Válasz első főszerkesztője volt, és ő vezette most már évek óta a hírügynökségi newsroomot. Két helyettese információink szerint a cégnél marad, de közvetlenül a régi-új vezérigazgató, Galambos István alá tartoznak majd a szervezeti hierarchiában.

A távozásával kapcsolatos értesülést megkeresésünkre Toót-Holló Tamás is megerősítette telefonon szerdán. Távozása körülményeiről, illetve arról, hogy hol folytatja karrierjét, egyelőre nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott, hogy az mno.hu-n a témában éppen most megjelent közleményt tekinti mérvadónak.

Ebben a közmédiumokat összefogó MTVA sajtóirodája erősítette meg a hírt. Hozzátették, az igazgatói döntés értelmében, valamint a személyi költségek racionalizálása érdekében a főszerkesztői munkakört a jövőben nem töltik be az MTI-nél, a hírügynökségi irodát az idén márciusban ismét vezérigazgatónak kinevezett Galambos István közvetlenül felügyeli.

Az MNO felidézte, hogy Toót-Holló Tamás az MTI vezérigazgatói székéért is pályázott még 2013-ban, akkor azonban nem őt, hanem Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét választotta meg egyhangúlag a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma. A pályázat benyújtásakor egyébként mindketten az MTVA-nál dolgoztak, már akkor is magas beosztásban, hiszen Toót-Holló a hírügynökségi területért felelő hírigazgató-helyettes, Gazsó pedig a tartalom-előállítás ügyében illetékes vezérigazgató-helyettes volt akkoriban. Az MTI élén aztán Gazsót váltotta Galambos, miután előbbi bejelentette nyugdíjba vonulását. Utóbbi egyébként korábban is vezette az MTI-t, de aztán az MTVA-hoz került, majd vissza a hírügynökséghez.

Update (2017.05.15.): Toót-Holló Tamás a Mediaworkshöz igazolt a megyei lapokat támogató központi online szerkesztőség főszerkesztőjének.

Kiemelt kép: Toót-Holló Tamás távozó főszerkesztő. Fotó: cink.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik