Média

Gyöngyösi távozik a Magyar Nemzettől

Gyöngyösi Balázs
Gyöngyösi Balázs

A 24.hu megerősített információi szerint január 15-től távozik Gyöngyösi Balázs a Magyar Nemzet gazdasági rovatától. Karrierjét az újságíró a felcsúti Mészáros Lőrinccel is összefüggésbe hozott Opimus Press által tavaly felvásárolt Mediaworks napilapjánál, a nemrégiben főszerkesztőcserén átesett Világgazdaságnál folytatja ezután.

Gyöngyösi Balázs néhány régi kollégájával is dolgozik majd, hiszen Deák Bálint főszerkesztővel és helyettesével, Dénes Zoltánnal viszonylag huzamosabb ideig már együtt dolgoztak annak idején a Napi Gazdaságnál (a később Liszkay Gáborék által felvásárolt és kormánypártivá áthangolt Magyar Idők elődjénél). Gyöngyösi ugyancsak régi ismerősként üdvözölheti új munkahelyén egy másik régi kollégáját, Szabó Mártát is, akivel szintén a Napi Gazdaságnál dolgoztak együtt.

Kedden déltájban telefonon értük utol a Nemzettől most távozó újságírót, aki megerősítette értesülésünket, majd elmondta, hogy közös megegyezéssel hagyja ott a Nemzet Lapkiadót közel két év után. Épp a kilépőpapírokat intézte. Kérdésünkre, hogy pontosan mit fog csinálni az új helyen, azt mondta, alapvetően újságíró lesz, de emellett részt vesz majd különféle tematikus oldalak, mellékletek szerkesztésében is a Világgazdaságnál.

Gyöngyösi több mint tíz éve újságíró, a Magyar Nemzetet és a Napi Gazdaságot megelőzően rendszeresen írt a Heti Válasznak, korábban pedig – még sportújságíróként – megfordult az MTI-nél és a Képes Sportnál is. Diplomáját a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szerezte (mai nevén Budapesti Metropolitan Egyetem).

Gyöngyösi gyakran publikált európai uniós források felhasználásáról, kereskedelemről és sportgazdaságról, de a Simicska Lajos üzletember tulajdonában lévő lap munkatársaként visszatérő témája volt a korrupció is. Egy tavaly szeptemberi cikkében például azt írta, korrupciótól bűzlik az ország, és a Transparency International adatai alapján arra figyelmeztetett, hogy csúszópénzek szövik át Magyarország működését.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik