Média

Terjeszkedni készül a TV2 volt tulajdonosa

ProSiebenSat.1
ProSiebenSat.1

A magyarországi TV2 csoport egykori anyavállalata, a müncheni központtal működő ProSieben.Sat1 nemzetközi médiacsoport 515 millió eurós tőkeemelést hajt végre, hogy finanszírozni tudja tervezett terjeszkedését.

A német kereskedelmi televízió tőkeemeléséről az advanced-television.com-on olvastunk, ahol azt írják, hogy ebből finanszíroznák a cég expanziós terveit, amit különböző, a digitális piacon várható akvizíciókkal, felvásárlásokkal kívánnak elérni.

A hírből az is kiderül, hogy a tőkét a tőzsdén is jegyzett cég 14 millió új, darabonként 36,25 euróba kerülő részvény kibocsátásával próbálja megszerezni.

Arról, hogy a ProSieben.Sat1 csoport digitális téren erősíteni szeretne, egyébként már korábban is hallani lehetett. Erről beszélt Thomas Ebeling, a cég vezérigazgatója idén februárban a társaság üzleti eredményeinek és idei terveinek ismertetésekor is. Attól remélték, hogy újabb 10 százalékkal meg tudják növelni árbevételüket az idén, hogy jobban összekapcsolják a televíziós és a digitális területeket.

A ProSiebenSat.1 2013 végén adta el a már akkor is veszteségesen üzemelő magyar TV2-t az addigi vezérigazgatónak, Simon Zsoltnak és Yvonne Dedericknek, akik az úgynevezett management-buy-out (MBO), vagyis a menedzsmenttagok által véghez vitt kivásárlást hitelből finanszírozták. (Ez utóbbi kapcsán később kiderült, hogy Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly cége, a Megapolis Media is segítséget nyújtott.) A TV2-től azóta Simonék is megváltak, a cégcsoport pedig az államtól kapott 7 milliárd forint nagyságrendű hiteleknek köszönhetően Andy Vajna kormánybiztos MBC nevű vállalkozásához került.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik