Média

Elcsíptük Spéder új cégének igazgatósági tagját, az Index.hu lapigazgatóját

Pusztay András, a Magyar Televízió producere, a Médiaunió kuratóriumi elnökeként (MTI archív)
Pusztay András, a Magyar Televízió producere, a Médiaunió kuratóriumi elnökeként (MTI archív)

Ezt érdemes tudni Pusztay Andrásról

Pusztay 2010 novembere óta az Index.hu igazgatója, azt megelőzően 2009 és 2010 között a Magyar Televíziónál volt kiemelt producer. 2008 és 2010 között a Médiaunió elnöke volt. 2005 és 2009 között szintén a Magyar Televízióban dolgozott programigazgatóként, ezt megelőzően a TV2-nél volt szerkesztő-riporter, illetve a Spéder Zoltán tulajdonában lévő InfoRádió parlamenti rovatának vezetője. Pályája 1996-ban indult a Magyar Rádió riportereként.

A Budapesten zajló Brandfestival 2016 konferencián összefutottunk pénteken délután a cégbíróság által ma bejegyezett, Spéder Zoltán tulajdonában lévő új vállalat, a CEMP-x Online Zrt. egyik igazgatósági tagjával, Pusztay Andrással, aki egyébként az Index.hu lapigazgatója is.

Kapva kapva az alkalmon, gyorsan jeleztük, hogy a 24.hu-tól érkeztünk, és feltennénk pár kérdést, hogy milyen tevékenységre alapították meg az új céget, amelynek ő az igazgatósági tagja, illetve van-e esetleg összefüggés az új vállalat létrehozása és aközött, hogy az Index.hu – melynek Pusztay az igazgatója -, illetve a CEMP jövőjével kapcsolatban felerősödtek a találgatások, különösen azóta, hogy tegnap a CEMP eladta a portfolio.hu-t, a penzcentrum.hu-t és az agrarszektor.hu-t működtető Net Média Zrt-t, a cégcsoport egyik legjobban fialó termékcsaládját. Az iparág szereplői ugyanis ezt annak előjelének gondolják, hogy Spéder Zoltán várhatóan más médiaérdekeltségétől, köztük az Indextől is megválik.

Pusztay láthatóan meglepődött a kérdésünkön, úgy tűnt, sikerült kissé zavarba is hoznunk a kérdéssel. Meglepettsége alapján arra következtettünk, hogy talán még nem is értesült róla, hogy a médiában ma megjelent az új cég, a CEMP-X Online Zrt. bejegyzésének híre.

Ezek után persze nem meglepő, hogy Pusztay egyáltalán nem bizonyult beszédesnek. Azt mondta, nincs felhatalmazása, hogy az új cégről beszéljen, és jelezte, hogy akkor most inkább továbbállna. Egy udvarias kézfogás után a konferencia kijárata felé vette az irányt.

Egy nappal az eladás után jött létre az új cég

Az új CEMP-X Online Zrt. nevű céget egy nappal azután jegyezte be a bíróság, hogy tegnap este pontban 8 órakor bejelentették: a Spéder Zoltán tulajdonában lévő, az index.hu-t, a divany.hu-t, a totalcar.hu-t és számos más online médiumot, valamint az Inforádiót is működtető CEMP eladja a Net Média Zrt.-t, valamint a CEMP Trade Kft.-t. A két céget hivatalosan a Balogh Gabriella és Bán Zoltán tulajdonában álló, ugyancsak a napokban létrehozott NT2016 Kft. vette meg, de a 24.hu már tegnap este észlelte és megírta, hogy az NT 2016 tulajdonosai között Lantos Csaba, az FHB felügyelőbizottsági elnöke, volt OTP vezér-helyettes, illetve Lantos vagyonkezelő cégének érdekeltsége is megtalálható. (Lantost a bejelentéskor a Net Média Zrt. nem említette meg.)

A CEMP a legnagyobb árbevételű részlegét választotta le, ezért is feltételezik a piacra rálátással bírók azt, hogy Spéder az egész CEMP-től is megválni készül.  Az újonnan létrehozott CEMP-X Online is ezért tűnik sokak számára izgalmasnak.

Pusztay-n kívül még két ember került az igazgatóságba

A CEMP-X Online Zrt.-t Spéder tízmilliós alaptőkével jegyeztette be, a milliárdos üzletember az egyedüli tulajdonosa. Az igazgatóságába az említett Pusztay Andráson kívül Ziegler Gábor és Prigyeni Lénárd Ferenc került be.

Ziegler és Pusztay az Index.hu Zrt.-ben igazgatósági tagok is, Prigyeni pedig fejlesztőmérnök, aki az index.hu és a CEMP fejlesztési stratégiájának kidolgozásában vett részt.

Ha érdekli, mi történt még a Brandfestival 2016 konferencián, itt olvashat további tudósításokat. 

(Kiemelt kép: Pusztay András, a Magyar Televízió producereként, a Médiaunió kuratóriumi elnökeként Fotó:MTI/Bruzák Noémi/archív)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik