A 24.hu észrevette, hogy az MTVA leányvállalatként működő, a közmédia online és teletext szolgáltatásáért felelős Új Média és Teletext Kft.-nél 2014 óta felügyelőbizottsági (fb) tag egy olyan sóskúti lakóhellyel rendelkező magánszemély, egy bizonyos Tóth Tamás, akit
Tóth neve a cégnyilvántartásban több kényszertörlés alá került vállalkozásnál is szerepel. Tóth Tamáshoz kapcsolódik a sóskúti székhelyű TT Média Bt. nevű televíziós és filmproduceri iroda, mely kényszertörléssel szűnt meg, de a BETA Elektronikus Média Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. esetében is felbukkan Tóth Tamás neve.
Hogy Tóthnak pontosan milyen szerepe volt a TT Médiában, azt jelenleg nem látjuk pontosan, mivel ezt még 2014-ben szüntette meg a bíróság kényszertörléssel, és erre vonatkozó adat nem látszik a nyilvántartásban, de mivel a cég neve Tóth Tamás monogramját viseli, feltehetőleg tulajdonos és ügyvezető is lehetett. Az ugyancsak kényszertörölt BETA Elektronikus Média esetében azonban teljesen egyértelmű a helyzet: Tóth ügyvezető és tulajdonos is volt ebben. Ez utóbbi cég kényszertörlésekor meg is jelent a Cégközlönyben idén tavasszal az alábbi bírósági határozat:
A bíróság a társaság vezető tisztségviselőjét, Tóth Tamást (an.: B. I., […]Sóskút,[..]), a társaság törlésétől számított 5 (öt) éves időtartamra eltiltja attól, hogy más gazdasági társaságban vezető tisztségviselő legyen, többségi befolyással rendelkező vagy korlátlanul felelős taggá váljon, vagy egyéni cég tagjává váljon
A bíróság döntése idén május 18-án jogerőre is emelkedett, vagyis ellene fellebbezésnek már nincs helye. (Tóth Tamás pontos lakcímét, adószámát, édesanyja teljes nevét adatvédelmi okokból eltávolítottuk, illetve monogrammal helyettesítettük a fenti idézetben, bár az nyilvánosan is fellelhető a cégnyilvántartásban.)
Feladata a törvényesség ellenőrzése
Mivel az MTVA cégénél a felügyelőbizottság tagjaként Tóth Tamásnak épp a szabályszerűség ellenőrzése a feladata, ezért kíváncsiak voltunk, hogy
Megvizsgálják és cselekszenek
Kérdésünket még szombaton el is küldtük ezzel kapcsolatban az MTVA sajtóosztályára, ahol végül hétfőn késő délután kaptunk választ. Azt kérdeztük, hogy
- mi az oka annak, hogy az eltiltás ellenére Tóth Tamás változatlanul felügyelőbizottsági tagként még most is jelen lehet az MTVA leányvállalatában,
- tudott-e a közmédia vezetősége az érintett személy eltiltásáról,
- Tóth Tamás részt vett-e az eltiltás óta fb-tagként az fb ülésein?
A sajtóosztály erre azt a szűkszavú, ámde meglehetősen beszédes választ adta, hogy
A szükséges intézkedések mibenlétéről többet nem árultak el, így azt nem tudjuk, hogy a történtek után helyén marad-e a 2014 januárja óta a tisztséget betöltő felügyelőbizottsági tag.
Az ügyvezetőváltás kapcsán vettük észre
A felügyelőbizottság tagjával kapcsolatos furcsaságra egyébként annak kapcsán bukkantunk az Új Média és Telext Kft. cégadatai között, hogy szombaton elsőként megírtuk: Nobilis Márton ügyvezető igazgató váratlanul távozott a kft. éléről pénteken, illetve megírtuk, hogy ki lett a milliárdos Nobilis Kristóf fiának utódja.
Az MTVA leányvállalatáról, az 1998-ban még Új Képújság Kft. névvel létrehozott cégről különösen sokat lehetett az elmúlt időszakban hallani, főleg amikor fény derült egy többek által vitatott, 2014-ben történt 120 millió forintos honlapbeszerzési ügyükre. Ez az ügy azonban azzal zárult le, hogy a rendőrség nem indított nyomozást, mivel a 110, egymáshoz hasonló internetes oldal megvásárlását helyénvalónak találta a nyomozóhatóság, mely nem állapított meg bűncselekménygyanút. (Az ellenzéki Együtt tette a feljelentést.)
908 millió forint bevétel felett őrködhetett tavaly
Az Új Média és Teletext Kft. egyébként 908,7 millió forint nettó értékesítési árbevétellel zárta a 2015-ös pénzügyi évet – derül ki a leadott pénzügyi beszámolóból. Érdekesség, hogy a jelentős árbevétel ellenére a társaság csekély, mindössze 1,5 millió forint adózott eredményt tudott produkálni tavaly.
FRISSÍTÉS: fenti cikkünk megjelenése után másnap az MTVA bejelentette, hogy azonnali hatállyal visszahívja Tóth Tamást a felügyelőbizottságból.