Média

Oktatási különszámmal jelentkezett a Nők Lapja

A Nők Lapja Iskolaválasztó borítója
A Nők Lapja Iskolaválasztó borítója
Iskolaválasztó néven idén is megjelent a Nők Lapja különszáma.

A tavalyi nagy sikert követően a Central Médiacsoport egyik női magazinja, a Nők Lapja idén is összeállította a hazai lappiacon hiánypótlónak számító kiadványát, amely segítséget nyújt a középiskola előtt álló diákok és szüleik számára. Az oktatáskutató szakemberek által, több év adatai alapján összesített, az intézményeket egyedi szempontok szerint rangsoroló listákat tartalmazó Iskolaválasztó című magazin közel 160 oldalon foglalkozik a hazai és külföldi oktatás helyzetével, ide emellett a gyerekneveléssel kapcsolatos interjúk között is böngészhetünk.

Az egyes kategóriák (állami, egyházi, alapítványi, fejlesztő- és magániskola) első helyén végzett oktatási intézmények igazgatóit az ismert szerkesztő-riporter, Veiszer Alinda faggatta a sikeres intézményvezetésről. A 170 legsikeresebb középfokú iskola lajstromán kívül az olvasó egészen újszerű nézőpontok szerint is válogathat a széles kínálatból: megtudhatja például, hogy hol fektetnek leginkább hangsúlyt a lányok matematikai képzésére vagy a fiúk szövegértésének fejlesztésére. Palkovics László államtitkár az oktatási rendszer változásait érintő legfontosabb dolgokról adott interjút, Vekerdy Tamás pszichológussal Szily Nóra beszélget a gyerekek sikerorientált nevelésének hátrányairól.

Mi a 10 legnépszerűbb és legjobban fizető szakma napjainkban? Mi a teendő, ha kollégiumba költözik vagy külföldön tanulna tovább csemeténk? Kitörhet-e valaha a skatulyából az a nebuló, akit a tanárai bekategorizáltak? Mi az a Pygmalion-effektus? – többek között ezt is megtudhatjuk a Nők Lapja Iskolaválasztó idei számából, amelyben az oktatásügy témában legújabbnak számító szakkiadványokról is értesülhetünk.

(A 24.hu kiadója a Central Digitális Média Kft., mely tulajdonosi átfedésben van a Nők Lapját kiadó Central Médiacsoporttal.)

Kiemelt kép: A Nők Lapja Iskolaválasztó borítója)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik