Média

Új saját gyártású műsor indul a Muzsika TV-n

A Muzsika TV új műsora és műsorvezetője, Ladinek Judit
A Muzsika TV új műsora és műsorvezetője, Ladinek Judit

Kívánságkosár címmel indít új, saját gyártású műsort az RTL Magyarország zenecsatornája, a Muzsika TV, ahol először augusztus 21-én (vasárnap) 13:30-kor lesz látható az új produkció.

Egy olyan kívánságműsorról van szó, amelynek különlegessége, hogy akár videóüzenetben is elküldhetik szeretteiknek a nézők a kedvenc klipjeiket vagy műsorrészleteiket, de emellett postai úton és weben, a műsor honlapján keresztül is lehet dalokat kérni. A kívánságok teljesítése mellett egyébként olyan nevek is feltűnnek majd a Kívánságkosárban mint például a csaknem 45 éves zenei pályafutást maga mögött tudó Szűcs Judith, Ihos József (Kató néni), a ’90-es évek tinibálványa, Krisz Rudi, Náksi Attila, akinek „Az éjjel soha nem érhet véget” című egykori slágere a foci-Eb magyar csapatának indulója lett.

A Kívánságkosár házigazdája Ladinek Judit, a Madách Színház színésznője lesz.

Az első alkalommal egyébként Szűcs Judith vendégeskedik majd a Kívánságkosár stúdiójában.

A konkurens TV2 Csoport egyébként épp ma indítja el Zenebutik elnevezésű zenetelevízióját. Ők Fresh Andi dalénekessel és Jabin Peti lemezlovassal indítanak.

(Kiemelt kép: Ladinek Judit, az új műsor házigazdája)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik