Média

2,7 millió hallgató aggódhat most a rádiójáért

rádióstúdió
rádióstúdió
A  TNS Hoffmann–Mediameter konzorcium épp ma, a Médiatanács Class FM országos frekvenciájára vonatkozó döntése után tette közzé a március-júniusi rádióhallgatottsági adatokat.

Változatlanul magas Magyarországon a rádióhallgatók száma – derül ki a ma még az országos és fővárosi rádióhallgatottságot mérő TNS Hoffmann–Mediameter konzorcium 2016. március-júniusi időszakra vonatkozó kutatási eredményeiből. Eszerint naponta országosan 5,7 millióan, míg a fővárosban több mint 1 millióan rádióznak a 15 éves és idősebb magyar felnőtt lakosságban.

Az országos adatokon egyébként már érződött némi visszaesés a nyár elejére általában jellemző szokásos visszaesés miatt, de Budapesten nem változott érdemben a hallgatók száma az előző mérési hullámhoz képest.

A Class FM-et – amelyről épp ma vált hivatalossá, hogy nem hosszabbítja meg automatikusan országos frekvenciáját a Médiatanács, és ha tovább akarnak működni, pályázniuk kell – a 15 éves és idősebb korosztály körében az említett időszakban naponta átlagosan csaknem 2,7 millióan hallgatták országosan. A Music FM közönsége 900 ezres, a Sláger FM hallgatósága a félmilliót közelítette. Százezer feletti táborral még az InfoRádió (113 ezer) rendelkezik. Egy átlagos napon a Lánchíd Rádiót 86, a Jazzy-t 77, a Klasszik Rádiót 57 ezren hallgatták.

Sajnos azonban a kutatás nem nevezhető teljes körűnek, ugyanis például arról, hogy a közmédia adóit, a Kossuth, a Bartók, a Petőfi és a Dankó Rádiót mennyien hallgatják, egy ideje semmit nem tudni, mivel a rádiók hallgatottságát mérő konzorciummal az MTVA nem hosszabbította meg a lejáró szerződését, az pedig erre hivatkozva nem közöl adatokat. Ez azzal is összefügg, hogy a rádióhallgatottsági piacon hamarosan változás lesz, ami annyit jelent, hogy az állam az NMHH részvételével beszállna a hallgatottságmérésbe. (Hallgatottsági adatokat az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő Radio 1-ről sem közöltek egyelőre.)

Budapesten is a Class volt a piacvezető

A hallgatottsági adatokat fővárosra lebontva egyébként az látszik, hogy Budapesten a Class FM-et 446 ezren, a Sláger FM-et 290 ezren, a Music FM-et 254 ezren hallgatták naponta. Az InfoRádió napi hallgatótábora 84 ezres, a Jazzy-é 53 ezres, a Klasszik Rádióé és a Lánchídé 50 ezer alatti.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik