A Paypal az Ivyrevel digitális divatház nemzetközi megnyitásának kapcsán ma közleményben jelentette be a márkával való együttműködését.
Az Ivyrevel jövőbemutató digitális megoldásaival újszerű megközelítést ígér a divat világában, mind a tervezési folyamatok, mind pedig a vásárlói élmény tekintetében. A PayPal fizetési platformjával globális szinten támogatja a hangsúlyosan vevőközpontú divatmárkát, amely számára alapvető jelentőségű, hogy a mindenkor elérhető legfrissebb és legjobb technológiákat alkalmazza.
”Büszkék vagyunk rá, hogy kizárólag digitálisan platformon működünk, mivel ez lehetőséget teremt számunkra, hogy a tervezői kreativitás és az jövő technológiai megoldásainak ötvözésével egy új minőséget hozzunk a divat világába. A PayPallel való társulás ezért tökéletesen illeszkedik a márka koncepciójába”
– idézi a közlemény Dejan Subosic-ot, az Ivyrevel társalapítóját.
Az új márkát az innováció köré húzzák fel, ugyanis a cég újragondolja a tradicionális kreatív folyamatokat és a divatipar úttörőjeként kombinálja a gépi intelligenciában rejlő lehetőségeket az emberi szakszerűséggel és kreativitással.
”A technológia mint a kreatív kifejezés forrása a divatban mindannyiunkat lázba hoz. Úgy érzem a két világ összeolvadásával sokat tanulhatunk a kreativitás evolúciójáról”
– mondta Dejan Subosic.
Az Ivyrevel saját Fashion Tech Lab-et is létrehoz Stockholmban, amely a jövő divatját meghatározó kutatóközpontként fog funkcionálni. A műhelyben interaktív anyagokon, hordható technológiákon, és a fogyasztói élmény megújításán végeznek kísérleteket. A Fashion Tech Lab az Ivyrevel innovációs hátterének megteremtésével biztosítja, hogy a márka továbbra is meghatározó szereplője legyen a 21. század divatjának.
”A Paypal 1998 óta a digitális világ egyik fontos úttörőjeként ismert, ezért büszkék vagyunk rá, hogy lehetőségünk nyílik az Ivyrevel projekthez hasonló kiemelten innovatív kezdeményezések támogatására. A fogyasztói élmény az értékeink alapkövét jelenti, és hisszük, hogy az innovatív, egyszerű és biztonságos fizetés kulcsfontosságú az online divatáruk vásárlásánál”
– nyilatkozta Mårten Barkman, a PayPal Skandinávia vezérigazgatója.
Az Ivyrevel büszke rá, hogy a globális vállalatok támogatják: a H&M befektetőként, gyártástámogató és stratégiai tanácsadóként, a PayPal pedig partnerként, fizetési és disztribúciós tanácsadóként működik közre a márka útjának egyengetésében. Egyébként április 7-i indulással az Ivyrevel a www.ivyrevl.com -on lesz elérhető. (Nekünk a főoldalt egyelőre nem, de kerülőúton egyes aloldalait már sikerült megnéznünk, ahogyan az a fenti képen is látható.)