Média

Megindult az eljárás Simicska rádiója ellen

Sebestyén Balázsék (sebestyén balázs, class fm, )
Sebestyén Balázsék (sebestyén balázs, class fm, )
Megindítja a Class FM rádió ellen a médiahatósági eljárást a Médiatanács. Ezzel könnyen veszélybe kerülhet Simicska Lajos hamarosan lejáró frekvenciával rendelkező, országos rádiójának fennmaradása.

A Médiatanács MTI-hez megküldött közleménye szerint a Class FM Morning Show című műsorának 2015. december 30-i és 2016. január 4-i adásai miatt indít hatósági eljárást, mivel a műsorszámokat a 16 éven aluliaknak nem ajánlott korhatár-besorolás helyett 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategória szerint tették közzé.

Az NMHH szerint a kifogásolható műsorrészek “nem a korosztály számára feldolgozható módon használt humorral, kifigurázva és elfogadható konfliktusmegoldásként ábrázolták az erőszakot, valamint a felvetett szexuális témákat érzelemmentesen, erős obszcén kifejezésekkel ábrázolták”.  A hatósági eljárásra, ezen belül többek között a tényállás tisztázására, illetve a jogkövetkezmények meghatározására a médiatörvény 40 nap ügyintézési határidőt szab meg, amely indokolt esetben 30 nappal meghosszabbítható – tették hozzá.

Ahogy az korábban megjelent, Class FM elleni eljárás rendkívül kellemetlenül érintheti a Simicska Lajos üzleti érdekeltségei közé tartozó rádiót. Egy esetleges elmarasztalással, valamint a rádió korábbi elmarasztalásaival együtt ugyanis az NMHH elég erős munícióval rendelkezik majd ahhoz, hogy a novemberben lejáró országos frekvenciaengedélyt ne hosszabbítsa meg automatikusan.

Nem csak a Class FM-et vizsgálja a Médiatanács

Egyébként az MTI beszámolója szerint szintén hatósági eljárás indul a Civil Rádió egyik idén januári adáshetében tapasztalt jogsértések gyanújának tisztázására. A vizsgálatok szerint ugyanis úgy vélik: “a rádió vélhetően kevesebb szövegarányt, közszolgálati műsorszámot, magyar zenét és semmilyen hírműsort nem szolgáltatott szerződéses vállalásaihoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest”.

Az NMHH egyúttal azt is közölte, hogy pontatlanság miatt a Magyar Katolikus Rádió Alapítványra bírságot szabott ki a Médiatanács. A sátoraljaújhelyi Szent István Rádió 90,6 és az egri központú Szent István Rádió 91,8 ugyanis pontatlanul használták állandó megnevezéseiket, kevesebb helyi közéleti műsort, több ismétlést és kevesebb magyar zenét sugároztak a hatósági szerződéseikben vállaltaknál, és engedély nélkül kapcsolódtak egymással hálózatba. Emiatt a rádiókat üzemeltető Magyar Katolikus Rádió Alapítványra 170-170 ezer forint bírságot szabott ki a Médiatanács.

Az NMHH arról is beszámolt, hogy az egyedüli jelentkezőként pályázó Magyar Múzsa Kft. nyerte el a Dömös 104,9 MHz helyi frekvencia közösségi jellegű hasznosítási jogát Mária Rádió Berkenye állandó megnevezésű ajánlatával. Végül jelezték azt is, hogy a Médiatanács elfogadta a Balkány, Kiskunfélegyháza, Karcag és Tiszavasvári telephelyű, idén lejáró kisközösségi rádiós frekvenciák elvi hasznosítására irányuló pályázati felhívás tervezetét, amely hirdetményi úton a mediatanacs.hu oldalon csütörtöktől olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik