A széles körben elterjedt felfogás szerint Jézus i. sz. 1-ben, december 25-én született. Az Újszövetség azonban nem közli Jézus születésének időpontját, a legfiatalabb, i. sz. 65 tájékán íródott evangélium, Szent Márk írása pedig a felnőtt Jézus megkeresztelkedésével indul. Ez arra utal, hogy a korai keresztényeket nem igazán érdekelte, vagy nem tudtak róla, hogy pontosan mikor született Jézus.
Jézus születésének időpontját először Dionysius Exiguus római apát határozta meg és tette meg a keresztény naptár kezdőpontjának. A következőképpen kalkulált:
Az ókori rómaiak “ab urbe condita” azaz “a város megalapítása óta” számolták az éveket. A.u.c. 1 (i.e. 753) tehát Róma megalapításának időpontja, a.u.c. 5 pedig a fennállásának ötödik évfordulója. Dionysius idejében úgy tartották, hogy Augustus császár 43 évig uralkodott, és Tiberius követte a trónon. Lukács azt írja (3:1, 23), hogy amikor Jézus Tiberius uralkodásának 15. évében töltötte be 30. életévét. Ha Jézus ekkor 30 éves volt, akkor 15 évet élt Augustus idejében, vagyis Augustus uralmának 28. évére tehető a születése. Augustus a.u.c. 727-ben lett római császár, tehát Dionysius szerint Jézus a.u.c. 754-ben született.
Dionysius számításai azonban nem állnak párhuzamban Lukács evangéliumával, mely Jézus születését Heródes uralkodásának idejére helyezi (1:5), Heródes pedig a.u.c. 750-ben halt meg, 4 évvel korábban, mint ahogy Dionysius szerint Jézus megszületett volna.
Joseph A. Fitzmyer, a bibliai tanulmányok professzor emeritusza az Amerikai Katolikus Egyetemen, a Pápai Biblikus Bizottság tagja és a Katolikus Bibliaszövetség korábbi elnöke a Katolikus Egyház egy hivatalos kommentárjában azt írta, hogy “habár Jézus születésének az évét még nem sikerült pontosan kiszámítani, az biztos, hogy nem i.sz. 1-ben született. Az európai keresztény időszámítás tehát, mely kezdőpontjául Jézus születése szolgálna, Dionysius Exiguus 533-as, téves számításain alapszik”.
A DePascha Computus, egy Észak-Afrikában i. sz. 243-ban íródott, névtelen szerzőtől származó dokumentum március 28-ra helyezi Jézus születését. Alexandria püspöke, az i. sz. 215-ben elhunyt Kelemen szerint pedig november 18-án született. A történelmi feljegyzésekre hagyatkozva Fitzmyer úgy gondolja, hogy Jézus szeptember 11-én születhetett, i. sz. 3-ban.
Miért ünnepeljük akkor december 25-én a karácsonyt és mi köze van a pogány római Szaturnáliához?
Kezdetben a december 17-25-ig terjedő időszakban az ókori római pogányok szaturnália ünnepét tartották. Ezen a törvények nélküli héten a római bíróságok bezártak, és senkit sem büntethettek meg a vagyontárgyak megrongálásáért, vagy testi sérülések okozásáért. Az ünnepség azzal kezdődött, hogy a hatóságok kiválasztották a “római nép ellenségét”, aki a “Káosz Urát” képviselte. Minden római közösség kijelölt egy áldozatot, akit pazar ételekkel és más finomságokkal kényeztettek egész héten át. Az ünnepség zárásaként, december 25-én a római hatóságok, hogy megsemmisítsék a sötétség erőit, brutális kegyetlenséggel meggyilkolták ezeket az ártatlan nőket és férfiakat.
Az ókori görög író és költő Lukiánosz egyik művében leaírja, hogyan zajlott akkoriban az ünnepség. Az emberáldozatok bemutatása mellett sok más szokást is megemlít: nagymértékű ivászatról, ember alakú sütemények fogyasztásáról, házról házra járó, meztelenül éneklő emberekről, valamint erőszakról és más szexuális visszaélésekről is beszámol.
Az i.sz. 4. században a keresztény vezetők megpróbálták importálni a Szaturnália ünnepét, hogy ezzel kedvezzenek a pogány tömegeknek.
Sokakat sikerült a kereszténységre téríteniük azzal, hogy megígérték, keresztényként is ünnepelhetik majd a Szaturnáliát. A probléma csak az volt, hogy semmi a kereszténységgel összeegyeztethető nem volt Szaturnália ünnepében. Ennek kiküszöbülésére a keresztény vezetők december 25-ét kinevezték Jézus születésnapjának.
Kevesebb sikerrel jártak, mikor finomítani szerettek volna a Szaturnáliához köthető szokásokon.
Cserébe azért, hogy a kijelölt időpontban megemlékezzenek a Megváltó születésének évfordulójáról, az egyház hallgatólagosan beleegyezett, hogy többé-kevésbé a megszokott formában megtartsák az ünnepüket
– írja Stephen Nissenbaum, a Massachussetts-i Egyetem történelem professzora. A legelső karácsonyokat tehát italozással, szexuális kicsapongással, nyilvános meztelen énekléssel (a kántálás korai elődjével) ünnepelték.
A bostoni Increase Mather tiszteletes, aki aktívan lépett fel a korában divatos boszorkányégetések például a szálemi boszorkányperek ellen is, 1687-ben arra következtetésre jutott, hogy
a korai keresztények, akik elsőként tartották karácsony ünnepét december 25-én, nem gondolták, hogy Krisztus abban a hónapban született volna, de mivel a pogányok Szaturnáliája is akkor volt esedékes Rómában, a pogány ünnepet kereszténnyé alakították át.
Massachusettsben 1659 és 1681 között a konzervatív közösségek pogány eredete miatt be is tiltották a karácsonyt és az ünneplése törvényellenes cselekedetnek számított. Ennek ellenére mégis mindig megünnepelték és a legtöbb keresztény máig tartja karácsony ünnepét.
A Szaturnália néhány igen elvadult szokását 1466-ban szándékosan élesztette újjá II. Pál Pápa. Hogy szórakoztassa Róma lakosságát, arra kényszerítette a zsidó polgárokat, hogy meztelenül fussanak versenyt a város utcáin. A 18. és 19. században a Szaturnália részeként a Római rabbikat arra kényszerítették, hogy nevetséges ruházatban meneteljenek az utcákon, míg a tömeg rajtuk gúnyolódott és megdobálta őket.
A zsidó közösség 1836-ban petícióban kérte XVI. György pápát, hogy vessen véget a Szaturnália során elkövetett visszaéléseknek, mire az egyházfő azt válaszolta, hogy “nem időszerű, hogy újításokat vezessen be.” 1881 december 25-én a keresztény vezetők Lengyelországban úgy felkorbácsolták a polgárokat, hogy az antiszemita bujtogatás országos zavargássá fajult. Varsóban 12 zsidót gyilkoltak meg ekkor, sokakat megcsonkítottak, számos nőt megerőszakoltak és ingatlanokat romboltak le mintegy két millió rubel értékben.
Milyen más szokások kapcsolódnak a karácsonyhoz?
A karácsonyfa
A korai keresztények összehangolták karácsony ünnepét a Szaturnáliával, hogy ezzel a keresztény vallás felé terelgessék a római pogányokat. Hasonló módon próbálták az egyház kötelékébe vonni az Asera-kultusz és különböző irányzatainak hívőit is, ezért fogadták be a “karácsonyfát”. A pogányok mindig is istenítették az erdő fáit, bevitték az otthonaikba és feldíszítették őket. Ezt a szokást adoptálta az egyház és keresztény külsőbe bújtatta.
A fagyöngy
A skandináv mitológiában Hoder isten riválisát, Baldert egy fagyöngyből készített íjjal sikerült megölnie, mikor Nannáért hadakoztak. A druida rituálék során pedig fagyöngyöt használtak, hogy megmérgezzék az emberáldozataikat. A “fagyöngy alatti csókolózás” keresztény szokása a Szaturnália szexuális szabadosságának és a druida áldozati kultusznak keveréke, elsősorban Amerikában és Nyugat-Európában divatos.
Az ajándékozás
A kereszténység elterjedése előtt Rómában a császárok arra kényszerítették az általuk leginkább megvetett polgárokat, hogy különböző áldozatokkal és ajándékokkal lepjék meg őket Saturnalia, azaz december és Kalends, azaz január havában. Később ez a rituálé elterjedt az egész lakosság körében, majd az egyház keresztény köntösbe bújtatta a szokást azzal, hogy az ajándékozás eredetét Szent Miklóshoz kötötte.
A Mikulás
Miklós a törökországi Pararában született i. sz. 270-ben, majd később Myra püspöke lett. 345. december 6-án halt meg, szentté a 19. században avatták. Miklós egyike volt azoknak a püspököknek, akik 325-ben összehívták a níceai zsinatot és létrehozták az Újszövetséget.
1807-ben a Miklóst bálványozó tengerészek egy csoportja Törökországból egy olasz szentélybe, Bariba vitték a csontjait. A hely a Miklós-kultusz központjává vált, még a Nagymama (Pasqua Epiphania) névre hallgató istennőt is kiszorította a szerepéből, aki a legenda szeint ajándékokkal töltötte meg a gyerekek zoknijait. A közösség tagjai ezek után december 6-án, Miklós halálának évfordulóján ajándékozták meg egymást.
A szokás északra is elterjedt, azok német és kelta pogányok is átvették, akik Woden főistent, Thor, Balder, és Tiw atyját imádták. Wodennek hosszú, fehér szakálla volt és minden ősszel eljött az este, amikor lovával végigvágtatott a mennyeken. Északra érve a Miklós-kultusz összeolvadt Wodennel. Miklós hátrahagyta a mediterrán külsejét, szakállt növesztett, beszerzett egy repülő lovat, decemberre ütemezte át a repülését és meleg téli ruhákba öltözött.
Az észak-európai pogány hívek ösztönzésére a katolikus egyház adoptálta a szokást és úgy tartotta, hogy a Mikulás december 25-én osztotta szét ajándékait, 6-a helyett.
1809-ben Washington Irving (az Álmosvölgy legendája és a Rip Van Winkle szerzője) a holland kultúráról Knickerbocker történelme címmel írt szatírát. Művében számtalanszor hivatkozik a fehér szakállú, repülő lovon vágtázó Mikulásra, azaz holland nevén Satna Clausra. Dr. Clement Moore, a legrégebbi New York-i papnevelde professzora olvasta a Knickerbocker történelmét és verset írt Irving Mikulásáról. Pár újítással ruházta fel azonban a karaktert: versében nyolc szarvassal közlekedik és a kéményen ereszkedik le a Mikulás.
A bajor illusztrátor, Thomas Nast is kivette a részét a modern Mikulás-kép kialakításából. Nast előtt a Mikulást sokféleképpen ábrázolták, volt szigorú tekintetű püspök és manó-szerű lény köpenyben. 1862-től 1886-ig Moore versére alapozva Nast 2200 képet rajzolt a Harper’s Weekly hetilapnak a Mikulásról. Nast határozta meg a Mikulás lakhelyét is, aki az északi sarkon tevékenykedett műhelyében a manókkal, és listát írt róla, hogy ki volt jó és rossz gyerek. Már csak a piros ruhája hiányzott, hogy teljes legyen a ma ismert kép.
1931-ben a Coca-Cola Vállalatcsoport arra szerződtette a svéd iparművészt, Haddon Sundblomot, hogy tervezze meg a kólát ivó Mikulást. Sundblom a barátjáról, Lou Prentice-ről modelezte a Mikulást, aki derűs, pufók arcot kölcsönzött neki.
A Vállalatcsoport ragaszkodott hozzá, hogy a Mikulás prémmel szegett ruházata mindenképp élénk, Coca-Cola-piros legyen. Így született meg a Mikulás, egy keresztény keresztes lovag, egy pogány isten és egy reklámfigura ötvözetéből.
