Light

BRÉKING – Indul az aratás

Aratófesztivál (Array)
Aratófesztivál (Array)

Vancsura József elárulta, mennyiért adják majd a gabona tonnáját.

Az őszi árpa betakarításával a hét végén elkezdődhet az idei aratás, írja a keddi Napi Gazdaság.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt a lapnak, hogy a termés ígéretes, de a következő napok, hetek időjárásán is múlik majd, hogy milyen lesz az eredmény.

A cikk szerint a július elejétől betakarított búzával kapcsolatban abban bíznak a termelők, hogy a kisebb mennyiséget a jobb minőség ellensúlyozza majd.

A búzával egy időben veheti kezdetét a repce betakarítása, ebből a növényből szintén a tavalyi mennyiségtől elmaradó eredményt várnak a szakemberek.

A lap közölte, a szövetség szerint a búza ára az aratás idején tonnánként 40 ezer forint körül alakul majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik