Light

Szellem jelent meg a Balaton vizén

A legkevésbé ismert magyar szellemtörténetek és parajelenségek.

Már nem egyszer olvashattak ezen a felületen híreket, amelyek arról szóltak, hogy rejtélyes alak bukkant fel fotón. Legutóbb például szamuráj szellem lába, de volt már ismeretlen kislány, és titokzatos nénike is. Ilyenkor a cikkek alatti kommentekből kiderül, hogy van, aki hisz az ilyen parajelenségekben, de legalábbis nem zárja ki, hogy tényleg szellemek szerepelnek a fotón, és akad, aki kamut, humbugot, átverést kiált.

Ami viszont kétségtelen tény: a téma rendkívül népszerű; ezért arra gondoltunk, hogy érdemes lenne összegyűjteni a múltból olyan – a nagyközönség számára szinte ismeretlen – magyarországi eseteket, amelyekre a mai napig nincs magyarázat. Kutatómunkánk eredménye látható alább.

Ez történt Lellén

Az egyik legkevésbé ismert eset „a balatonlellei SZOT-üdülő szelleme” néven nem vonult be a köztudatba. Több itt nyaraló család látott már egy furcsa alakot, akiről a helyiek – akik szintén csak főszezonban találkoztak vele – azt állítják, egy csehszlovák turista szelleme. Mindig a Balaton vizén jelent meg, és mindig akkor, amikor a SZOT-üdülő étkezőjében turnusváltás volt. Állítólag a 70-es években itt vesztette életét, halálát halszálka általi fulladás okozta.

 

Ősember a falon!

Egy ősember szellemét fotózta le egy szerencsés bakonygyepesi kislány még a 80-as évek végén. A fényképet évekig a családi archívumban őrizték, mígnem a napokban a csodával határos módon előkerült az elképesztő felvétel. A kép jobb alsó sarkában – kissé elmosódottan, de – látható az előember.

 

Integető bárónő az ablakban

Ez a nógrádi kastély évek óta üresen áll. Ennek egyetlen oka van: amikor holdtölte közeleg, az egyik ablakban egy évszázadok óta halott hölgy szelleme jelenik meg. Egy fotósnak sikerült megörökítenie a pillanatot, amikor egyszer kinézett az egykori bárónő, akiről az a szóbeszéd terjed, hogy nem ápolt jó viszonyt a környezetében élőkkel.

 

A nagy töltöttkáposzta-rejtély

Sokszor olvashatunk olyan történeteket a világsajtóban, hogy bizonyos tárgyakon – érdekes módon, főleg élelmiszereken – megjelennek szentek, bibliai alakok képei. Ki ne emlékezne például arra, amikor Jézus arca jelent meg egy szelet pirítóson. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy hazánkban is történt hasonló eset: egy szabolcsi család a 90-es években egy vasárnapi ebédnél megdöbbenve vette észre, hogy a 4 éves Lackó tányérjában a töltött káposztán megjelent gróf Széchenyi István képe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik