Light

Hamarosan fél műkarral járkálunk majd?

A selfie-bot már annyira 2014, úgyhogy itt a selfie-kar!

Emlékeznek még a karos székre? (Igen, karja volt, azért írtuk külön már akkor is). És az ölelő párnára?

Olyan termékek ezek, amelyeket azért találtak ki, hogy enyhítsenek az átmenetileg vagy tartósan egyedül élő emberek magányán, rosszkedvén. Más kérdés, hogy beváltak-e ez az ötletek vagy inkább közröhej tárgyai lettek, de ebbe most ne menjünk bele.

Ugyanebbe a vonalba illeszkedik a(z egyre több helyről kitiltott) selfie-bot mintájára megalkotott selfie-kar.


A képek forrása: justincrowestudio.com

Az alkotók, Justin Crowe és Aric Snee remekül ráéreztek a társadalmi igényre: a selfie-k készítésére alkalmas botok egyre elterjedtebbek; és a két művész által készített üvegszál-alapú kar tökéletesen megfelel ennek a célnak. Plusz még segít azt a látszatot is kelteni, hogy a fotón szereplő egyén nem egyedül van a kép készítése pillanatában, sőt nem is ő maga lövi a fényképet (tehát a hazudott változat szerint a végeredmény nem is selfie).

A termék egyelőre nem kapható kereskedelmi forgalomban, egyelőre az itt látható prototípus létezik; de feltételezzük, hogy nem kizárólag a szürke bőrárnyalattal és zakóimitációval készült verziót fogják gyártani, mert ugye elég unalmas (és gyanús) lenne, ha minden képen ugyanolyan kéz szerepelne. Persze látva az alábbi fotót, amely a fotózás pillanatát mutatja, abban is kételkedünk, hogy bárki szeretne majd ilyen élményt átélni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik