Light

Nem adja fel civil munkáját Fehérvári Gábor Alfréd

Fehérvári Gábor Alfréd (fehérvári gábor alfréd, )
Fehérvári Gábor Alfréd (fehérvári gábor alfréd, )

A Rising Starban feltűnt énekes egyre sikeresebb a zenei pályán, mégis kitart régi munkahelye mellett.

Fehérvári Gábor Alfréd a FEM3 Caféban árulta el, hogy nincs sok ideje pihenni mostanában. A Rising Star döntőse dolgozik korábbi munkahelyén irodai asszisztensként, de közben folyamatosan fellépésekre is jár. A fennmaradó szabadidejében sokat gitározik, új dalokon dolgozik, és már első videóklipje is készül.

“Nehéz időt találni még magamra is. Öt órakor befejeződik a munka, akkor pedig rohanás van általában. Előfordul olyan, hogy tizenegyre érek haza. (…) Fontosnak tartom a biztonságot, én azt gondolom, nincs még itt az ideje, hogy csak úgy kiugorjak ebből az egészből; bár lassan megtehetném.

De jól érzem magam, én nagyon sok mindent kaptam ettől a munkahelytől. Az a kivételezés, és amit megengedtek nekem hónapokon keresztül… az a minimum, hogy én még itt kitartok jópár hónapig, úgyhogy ez is a célom, de nagyon be vagyok táblázva” – mondta el Alfréd, aki a debütáló műsorvezetővel, Vajna Timivel is közösen dolgozik majd a Miss Universe döntőjén, ahol ő lesz az egyik fellépő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik