Light

Forog az új Bond-film, itt az első fotó

james-bond(210x140).jpg (james bond, )
james-bond(210x140).jpg (james bond, )

James Bond hivatalos Facebook-oldala közzétett egy képet a már forgó 24. Bond-filmről. Egy igen meglepő kis tárgy is felfedezhető rajta.

Nemrégiben megtörtént a hivatalos címleleplező ceremónia, amelynek hála megtudtuk, hogy a 24. James Bond-mozi címe Spectre lesz. A Daniel Craig főszereplésével készülő filmet a Skyfall hatalmas sikerét követően ismét Sam Mendes rendezi és a munkálatok már hivatalosan is megkezdődtek. Ennek apropóján a 007-es facebook-oldala posztolt is egy képet a forgatásról, amin az első csapó mellett egy fura, de ismerős apróság is látható.

A csapó mellett az M-től örökölt kis jószág is a 24. Bond-mozi forgatását erősíti.

A porcelánkutyus – annak ellenére, hogy némiképp repedezettnek tűnik – ugyanaz a kis bulldog, ami az előző filmben a Judi Dench által utolsó alkalommal megformált M kabalája volt. Ez az a tárgy, amit halála után a szuperkémre hagyott. A fotó kompozíciója jópofa, ráadásul az sem kizárt, hogy még plusz jelentéstartalommal is bír majd a 2015. november 6-án bemutatásra kerülő Spectre-ben.

Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik