a tanu (a tanu, bacsó péter, )
Light

A 10 legviccesebb magyar film – szavazzon!

Ezen a héten került mozikba a Swing, ami az utóbbi idők legsikerültebb közönségfilmje. Ennek apropóján összeült a szerkesztőség, és összeállítottunk egy toplistát a legszórakoztatóbb honi alkotásokról.

Tesó

Ha csak Dyga Zsombor első nagyjátékfilmjéből ismerném Békásmegyert, esküszöm, oda akarnék költözni. Ebben a filmben a panelházaknak, a silóknak, az újságosnak, de még a körforgalomnak is olyan hangulata van, ami egyszerre mutat valami igazán valósat, ismerőst, de ugyanakkor elvarázsolt, meseszerű világot is, mint Jirí Menzel a Sörgyári capriccióban. A film azonban attól igazán jó, hogy a telepi testvérpár, Artin (Welker Gábor) és Nate (Schmied Zoltán) olyan nyelvi- és helyzetkomikumra épülő humorral rántja be az embert a magyar valóba, hogy a néző egy pillanatra sem érzi kellemetlenül magát tőle. Komoly mondanivaló is van, minden dialóg hibátlan, és a vizuális gegek jó arányérzékkel vannak betolva a filmbe. Dyga valószínűleg soha nem fog még egy ilyen jó filmet csinálni. Az a fajta könnyedség, sutaság és bevállalósság, ami a Tesót jellemzi, csak az elsőfilmesek sajátja.

Csak szex és más semmi

A Szex és New York és a Bridget Jones naplója nyomdokain járó, a szingli-lét szörnyűségeit bemutató alkotások begyűrűzése hazánkba szokásos módon némi fáziskéséssel történt meg. 2004-ben érkezett a „magyar Bridget Jones”, a Terézanyu, majd egy évre rá Goda Krisztina Csak szex és más semmije. A cím ugyan megtévesztő, szexből pont annyi került bele, amennyit a délutáni kertévés szappanoperasáv elvisel, viszont humor annál inkább. A rendező nem mond újat a témában, de az alkotás úgy van felépítve, ahogy egy műfaji filmtől elvárható, egy pillanatra sem találunk felesleges snitteket, még a mellékszereplők is kidolgozattak és életszerűen viccesek. A főszereplő Schell Judit ugyan pasit akar magának, de nem Bridget Jones-os, terézanyus elveszett figura, hanem inkább Carrie Bradshaw-ra hajaz, kevésbé lúzer, inkább talpraesett szereplő. Ráadásul, ahogy utóbbi esetében az újságírás fontos, Schell színházi hivatása is hangsúlyos. A film dramaturgiája végig hollywoodi, robog a happy end felé, de nem baj, mert tökéletesen úgy viselkedik, ahogy egy vígjátéknak illik. Szórakoztat.

A legényanya

Ha valaki a magyar néplélek mélyére kíván nézni, a legnagyobb jóindulattal tudom ajánlani neki Garas Dezső egyetlen rendezését. A legényanya nemzetünk népmesei hagyományainak legnagyszerűbb megtestesülője, a képtelen történetek, a szójátékok, a helyzetkomikum, az együgyű humor jellemzi valami olyan mixtúrában, ami egészen esszenciális. A történet szerint rendkívüli esemény következik be a világtól elzárt kis településen, Rátóton. A faluban élő hagyományokkal szemben Rozi nem a Béla nevet adja csemetéjének, hanem Józsinak keresztelik, így egész gyerekkora alatt kilóg a sorból. Ez már felnőtt korában sem változik: amikor végre összejön egy falusi kislánnyal, csodálatos módon Józsi lesz terhes. A falu nem bírja elviselni a csodát, és lassan kiveti magából a fiút. Az alkotás abszurditása Monty Pythoni magasságokban szárnyal, de ettől még ízig-vérig magyar marad, ahogy azt az elején jeleztem. Ezt támasztja alá egyetlen idézet a filmből: “Nem lenne semmi hiba, ha csak egy kis eszünk volna, de a legnagyobb baj az, hogy az elöljáróink még hülyébbek, mint mi vagyunk. (…) Akár főispánt, akár bírót, akár tanácselnököt választottunk, hiába választottuk a legeszesebbet, amint beleült a hivatali székibe, rögtön kezdett hülyülni elfele mind.”

A tanu

Bacsó Péter filmje, A tanu egy igazi mérföldkő a magyar filmkészítésben. A lojális kommunista Pelikán József kalandjairól szóló filmszatíra annak idején annyira merész volt és olyan radikálisan szembement a rendszerrel – még úgy is, hogy a Rákosi-érában játszódott –, hogy végül tíz évig dobozban pihentették a bemutatása előtt. A film nagyszerűsége nem csupán a hangvételének, hanem Kállai Ferenc zseniális alakításának is köszönhető, aki felejthetetlen az egyszerű lélek Pelikán szerepében. A gátőrként elkötelezett munkát végző figura feketevágás miatt börtönbe kerül, ahonnan azonban „bizonyos okokból” egyre magasabb beosztásokba helyezik. Csakhogy Virág elvtárs (Őze Lajos) cserébe azt szeretné, hogy Pelikán legyen a koronatanú a Dániel Zoltán miniszter elleni koncepciós perben. Szegény Pelikán teljesen összezavarodik, többé már nem tudja, hogy mi a valóság és mi a kitaláció. „Az a gyanús, ami nem gyanús.”, miként azt már jól tudjuk. A tanú a legnagyobb és legszórakoztatóbb magyar filmklasszikusok egyike, és kordokumentumnak sem utolsó.

Hippolyt

A Kabay Barna rendezte vígjáték a második magyar hangosfilm, a Hyppolit, a lakáj remake-je. Az új változat valóságos sztárgárdát vonultat fel, a szippantó autóval járó és dolgozó Schneider (Koltai Róbert) és családja mindennapjait felrázó, kifinomult Hippolyt (Eperjes Károly) esetéről. Schneider a szippantózásával megszerzett vagyona ellenére egy hétköznapi kisember, aki a felesége, Schneiderné (Pogány Judit) unszolására felveszi a lakájt. Merthogy a pénz mellé „rangot” is kell ám szerezni. Az elegancia és az erkölcs bajnoka, Hippolyt pedig fenekestül felforgatja az egyszerű népek életét. A szereplők egytől-egyig kiválóak, pláne Koltai, aki csak úgy brillíroz Schneiderként. Az olyan kérdések kifejtései a legkomikusabb pillanatok, minthogy „tegnap este a Makáccsal minden körülmények között az Operában voltak operálni”, illetve, hogy ő márpedig akkor is „hagymát fog enni hagymával”. Szenzációsan vicces az egész, ennél fogva a Hippolyt az újkori magyar vígjátékok egyik méltán legjobbja.

Kalózok

Történt egyszer, még ’99-ben, hogy Geszti Péter túltengő kreativitását egy forgatókönyvbe találta csatornázni – így született meg a Kalózok, a magyar zenés szórakoztató filmek egyik igen méltatlanul kevés figyelmet kapott darabja. Mi több, mivel a filmhez zene is dukált, és Gesztinek ekkorra már igen jó munkakapcsoklata volt Dés Lászlóval, így összeállt A dzsungel könyvével egyszer már hatalmasat alkotó zeneszerző-szövegíró páros, maguk mellé rántottak három kiemelkedően tehetséges, ám ekkoriban még mérsékelt hírnévnek örvendő jazzénekesnőt, Behumi Dórit, Váczi Esztert és Kozma Orsit, és bumm, így lett a Jazz+Az, ami rövidke karrierje alatt annyi klasszikus slágert adott a magyar popiparnak, amennyit az utóbbi tíz év összes tehetségkutatójának összes valamire jutott szereplője összesen.Ha másért nem is, már ezért is hálásnak kellene lennünk a Kalózoknak, ám a helyzet az, hogy Sas Tamás mozija  önmagában, filmként is kiemelkedő. A sztori főhőse két jóbarát, Max és PíPí, akik semmi másra nem vágynak, csak arra, hogy rádióműsort csinálhassanak olyan szabadon és kreatívan, ahogy bármilyen szellemi tevékenységet űzni érdemes. Az idilli barátságot két esemény egyszerre borítja fel: PíPí bekerülése egy nagy, országos rádióadóhoz, és Márta, a rejtélyes, gyönyörű szomszédlány felbukkanása, akibe mindkét fiú menthetetlenül beleszeret.  Háttér a kilencvenes évek végi Budapest lepukkant, zűrös bérházai, szinte érezni a hetedik kerületi húgyszagot, ahol a falak között azért tragédiák és (zenei) csodák ugyanúgy születnek, mint bárhol a világon; miközben betekintünk a bimbózó kereskedelmi rádiózás furcsa mesevilágába, valamint a barátság és a szerelem anatómiájába. A filmben esőként zuhognak a poénok – de nem ám fingós-orraesősök! – a figurák pedig egyszerre furcsán meseszerűek és tapinthatóan valóságosak, a történet pedig épp olyan keserédes, mint általában az emberélet.

Valami Amerika

Herendi Gábor filmjét kihagyni egy vicces magyar filmeket listázó válogatásból olyan álságos értelmiségi kamu lenne, hogy azt az őszintétlenséget inkább meghagyjuk a közsszereplőinknek. A Valami Amerika ugyanis gyakorlatilag a nyitófilmje a 2000-es évek magyar közönségfilmes érájának, amelynek receptjeire aztán azóta is támaszkodik a szakma: végy egy seregnyi fiatal, harminc körüli, felfelé ívelő karrierű, nem sztárstátuszú színészt (azaz lépj ki az egyébként méltán rajongott Kern-Koltai tengelyből), biztosítékként azért adj hozzá egy-két igazán nagy nevet, hogy megnyerd az idősebb generációt, ha zenés filmet akarsz, válassz a filmhez a honi popszakma sikergyárosai közül, végezetül pedig úgy a sztori, mint a látvány tekintetében vigyázó szemedet Hollywoodra vessed. A Valami Amerika híven a címéhez pontosan ezt tette: írt egy amerikai hagyományokhoz méltóan kellőképpen fordulatos, vicces, romantikával spékelt történetet, tett bele boszorkányosan fülbemászó zenéket és néhány zsánerszerűen sematikus karaktert, majd a szerepeket nagyon tehetséges embereknek adta, rájuk bízva, hogy megtöltsék élettel ezeket az elnagyolt figurákat (Alex alakja például rémesen semmilyen lett volna, ha nem Szervét Tibor játssza, de Hujber is csodákat művel a saját szerepével). A Valami Amerika így aztán egyszerűen ellenállhatatlan lett: imádnivaló kontrasztokat mutat a reklámfilmek kulisszáinak izgalmas világa és a sarki hentestől hazacipelt cekkerek, háttértáncosokkal spékelt arénakoncert és a párduc-oroszlán-gorillától hangos házibul között, kapunk néhány bevált poénklisét a bedrogozott takarítónéni és az IQ-harcos kidobó személyében, és az egész összeáll egy olyan keverékké, amit receptre kellene felírni a magyar szórakoztatóipar szereplőinek.

Egészséges erotika

Tímár Péter filmje röviden a teljes elmebaj címkével illethető, épp emiatt kellően megosztó is: személy szerint nekem a barátaim ugyanolyan százaléka rajong érte elkötelezetten, mint ahányan értetlenül állnak a jelenség előtt. Az Egészséges erotikában ugyanis konkrétan nincsen olyan helyzet, esemény vagy szereplő, ami ne lenne teljességgel kitekerten komikusra hangolva, ami érthetően egyeseknek már túl sok lehet. Nos, én nem tartozom közéjük, de hát ez a film az abszurd/szarkasztikus humor magamfajta rajongóinak van kitalálva. A történet a Kádár-korszak gazdaságának egy tipikusan elengedhetetlen (értsd: tökéletesen felesleges) iparágának, jelesül az almásláda-gyártás egyik fellegvárában játszódik, ahol is a pártállam leányai és asszonyai ládákat – akarom mondani ladákat – gyártanak fáradhatatlanul. A ládák azonban, vevő híján csak gyűlnek, mígnem új üzemi tűzoltó érkezik a gyárba, akivel karöltve a gyár vezetője megtalálja az üzem fellendítésének tuti módját: ipari kamerát rejtenek el a munkásnők öltözőjében, és az így előálló ingyencirkuszt, némi ládarendelés fejében megnyitják a gyár üzleti partnerei felé is – ez ám a marketingfogás! Tiniknek, töriből nem jeleskedő huszonéveseknek értő szülői magyarázattal A tanuhoz hasonlóan igazi tanmese lehet az átkos mókás visszásságairól, akik pedig élték is mindezt, nos, nekik meg épp az ismerősség miatt lehet nagy kedvenc.

Argo

A történet szerint egy római kori ereklye nyomába szegődik néhány történész, kemény külföldi maffiózó és egy csapat magyar piti bűnöző, hogy ki-ki a magának szerezze meg az értékes tárgyat. A film nem vállal többet annál, mint amit a történet ígér: vérbeli hajsza kezdődik az igazából tök mindegy milyen kegytárgyért. Árpa Attila egyetlen dologra helyezte a hangsúlyt: a karakterközpontú humorizálásra. Ehhez pedig a lehető legjobb figurákat találta meg: az egyszerű bűnözőt, Balogh Tibit alakító Kovács Lajos, a rezignált tekintetű elmebeteg bérgyilkost Bicskey Lukács személyében. Feltűnik továbbá Nagy Feró, Mucsi Zoltán, Oszter Sándor és Csuja Imre, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Minden szereplő ismerős archetípus lehet az amerikai akciófilm zsánerből, viszont mindegyik egy görbe tükrön keresztül mutat be a műfajnak. A magyar akciófilm talán soha nem lesz olyan színvonalon, mint nyugati rokonai, viszont ez a film tudomásul veszi ezt, és nem is erőlködik, inkább nevetség tárgyává teszi a műfajt úgy, hogy mi is röhögünk rajta.

Indul a bakterház

Regős Bendegúz történetét be sem kell mutatni a magyar közönség számára, hiszen mindenki ismeri a kisfiút, aki elszegődik egy bakterházhoz. Nem is lenne semmi gond, ha nem lenne olyan rohadt unalmas az élet. A felnőttek pedig, azon túl, hogy szintén unalmasak, még gonoszak is. És mit tehet ilyen környezetben egy tízéves kisfiú? BENDEGÚZ SMASH! A kisfiú olyan égetni valóan rossz, amilyenek néha mind szeretnénk lenni, nemcsak gyerekkorunkban, hanem olykor felnőttként is. Így az Indul a bakterházat nézve egy kis irigységgel vegyes önfeledt csínytevés-perverziót élhet át a néző, és újraélheti gyermekkora legszebb pillanatait, ebben a háború előtti vidéket karikírozó vígjátékban. Ne feledjék: „Buga Jóska nem szép ember, de gavallér!”

 

Kihagytuk a kedvencét, a magyar filmet, ami annyira vicces, hogy mindenkinek látnia kell? Írja meg kommentben!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.