Light

Újabb bőrt húz le a magyar stand-up, de minek

dumapárbaj (dumapárbaj, )
dumapárbaj (dumapárbaj, )

Megérkezett a tökéletesen humortalan Dumapárbaj című magyar vígjáték első előzetese, Hadházi Lászlóval és Kiss Ádámmal.

Van valami kétségbeejtő abban, hogy a magyar néző rászorul arra, hogy stand-up komikusokkal forgatott filmet nézzen, akik saját magukat alakítják. A Litkai Gergely által vezetett belterjes Dumaszínház már évek óta nem vicces, most pedig legprominensebb szereplői úgy döntöttek, filmszerepre adják a fejüket. Kiss Ádámnak ugyan már volt ilyen irányú próbálkozása a Dumatúra című kisjátékfilmben, de nem biztos, hogy ezt az irányvonalat kéne követnie (és ez igaz Hadházira is).

Az előzetesből kiderül, utóbbi egy kiöregedett stand-upos, akinek meg kell küzdenie a feltörekvő titán Kiss Ádámmal. A trailer legnagyobb problémája azonban nem a bárgyú történet, hanem az, hogy nem sikerült egy vicces pillanatot sem belecsempészni, ami egy vígjáték esetében elvárás. Jó lenne azt hinni, hogy a készítők a legjobb momentumokat nem szerették volna lelőni, és nem arról van szó, hogy el akarnak adni valami vágóhídi mellékterméket, a két stand-up komikus nevével.

A Paczolay Béla (Kalandorok) rendezte Dumapárbaj január 15-n kerül a mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik