Light

Molnár Anikó énekesnő szeretne lenni

A Nagy Ő - VV-hős - kozmetikus újabb szakmába vágja a fejszéjét. Az egyik tehetségkutató versenyzőjétől vesz énekórákat.

Mi balgák, pár nappal ezelőtt azt mertük állítani, hogy Molnár Anikó csak a testsúlyával tudja fenntartani a sajtó figyelmét, erre kiderül, hogy komoly célkitűzései vannak. Talán az sem véletlen, hogy megint le akar fogyni, minden bizonnyal jól akar kinézni a színpadon. A 40 felé közelítő szőkeség legújabb vágya ugyanis az, hogy énekesnő legyen.

“Hat évig zenei tagozatra jártam, hegedülni tanultam és már fiatalon érdekelt ez a szakma. De valahogy soha nem készültem erre a pályára. Nagyon kritikus vagyok magammal, de Dávid lát a hangomban fantáziát. Kedvenceim a musicalek, de mostanában Janet Jackson és Barbara Streisandot gyakorolunk, hogy mindenféle stílusban és hangfekvésben kipróbáljam magam. Régen jobban vonzott a rock and roll, ám most már inkább a melankolikus, nyugodtabb zenéket kedvelem” – mesélte Anikó a Borsnak.

A jelenleg kozmetikusként dolgozó celeb a jövőben majd egy zenekarral a háta mögött akar fellépni, ám tanára, a Voice-ból megismert Swartz Dávid szerint, arra még egy kicsit várni kell, szerinte ugyanis van még mit csiszolni Anikó hangján.

“Anikó hangja nagyon formálható, fejleszthető. Leginkább a dzsessz és a sanzonok állnak közel a hangtónusához, ezért azokat gyakoroljuk. Iszonyú jó hangja van, de nyilván még sokat kell tanulnia, de első fellépésként egy karaoke bárban kipróbálhatná magát, aztán jöhetnek a kisebb bárok” – mondta Dávid.

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik