Szórakozás

Molnár Anikó fogyókúraversenyen vesz részt

Az egykori Nagy Ő-nek 15 kilótól kell megszabadulnia, kihívottja pedig nem más, mint Orosz György humorista.

A stand up komikus, Orosz György, aki korábban már a dzsungellakó, Krasznai Tündével is humorizált együtt, most a realitysztárt, Molnár Anikót hívta ki egy dumapárbajra. A mellbimbókat tetováló VV-s pedig egy kísérletben is részt vett. Az est folyamán azt derítették ki, hogy a nevetés valóban hizlal-e, ezért Anikót mérlegre állították és a műsor végén bizony 20 dekával többet nyomott.

Orosz ezt természetesen nem hagyhatta poén nélkül, a plus size modellként is próbálkozó szőkeség ezen felbuzdulva fogyókúraversenyre hívta ki a nem éppen szálkás testű humoristát. A verseny szabályai szerint az nyer, akinek hamarabb sikerül megszabadulnia 15 kilótól. Az egyetlen feltétel, hogy az egészségre nem ártalmas módszereket használhatnak fel.

Gyuri nem tétovázott, már az élő műsor alatt segítséget kért: “Bárkinek a rendelkezésére bocsátom a testemet, csak segítsen lefogyni!”

Fotó: Soós Kata

Ajánlott videó

Olvasói sztorik