Light

Óriási meglepetést tartogatott menyasszonyának

Az ara nem is sejtette, hogy mi készül, amíg a vőlegénye tanújának beszéde közben egy vendég dalra nem fakadt az esküvői party-n.

Bár néha túlcsordulnak bennük az érzelmek, őszintén bevalljuk: rajongunk a megható esküvői videókért. A legújabb mesterművet pedig egyenesen imádtuk.

A felvétel főszereplője John, aki meglepetéssel szeretett volna kedveskedni újdonsült feleségének, Irene-nek. Azt akarta, ha ifjú arája úgy érezné, ő van az események, egyben életének középpontjában, ezért egy musicalt álmodott meg “Centerpiece” címmel. A szó eredetileg azt jelenti magyarul “asztaldísz”, de az adott szövegkörnyezetben talán megfelelőbb ha “Ékesség”-nek fordítjuk. John az egyik barátjával, az örömapával és a tanúval együtt adta elő a darabot az esküvői fogadáson.

A videóban azt láthatjuk, amint a tanú beszédének kellős közepén a party hirtelen egy zenés előadásba vált át. Ebben az egyik hölgyvendég a gyönyörű növényeket, az örömapa a nyakkendőjét, a tanú pedig a megzavart beszédét nevezi énekelve az esküvő ékességének. Ám a vita hevében érkezik a vőlegény, hogy eloszlasson minden kételyt, és szintén dalban mondja el Irene-nek: ő a lagzi és élete legnagyobb ékessége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik