Nagyvilág

Az esküvő napján lőtte agyon feleségét, az igen kimondása után

Nem sokkal az utolsó vendég távozása után ölte meg a nőt, akivel pár órával korábban kötötte össze éltét. Majd magával is végzett.

Már az esküvő, és a lakodalom alatt is sejteni lehetett, hogy valami nem stimmel az elvileg életük egyik legboldogabb napját ünneplő pár között. A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint az Indiana állambeli Terre Haute városában szombaton összeházasodott középkorú pár már a lakodalom alatt összeveszett valamin, és a kettőjük közötti vitatkozások csak rosszabbak lettek, amikor a lakodalom a pár házában folytatódott. Annyira rosszabbak, hogy a kínos jelenetek miatt a násznép inkább a gyors távozást választotta.

A városi rendőrség vasárnap hajnalban, nagyjából fél kettőkor vonult ki a házhoz, miután az ötvenéves Kelly Ecker kétségbeesve hívta a rendőrséget azzal, hogy férje verni kezdte és attól tart, hogy fegyvereket gyűjtő férfi meg akarja ölni. Háromszor telefonált, és a kedden nyilvánosságra hozott felvételeken hallani lehet, hogy az utolsó, megszakadt hívása lövéshez hasonló hangokkal ért véget.

A kiérkező rendőrök a fején és testén több lőtt sérüléstől vérző nőt holtan találták a házban, ahol az eset idején ott volt előző házasságából született tízéves fia, valamint férje az 54 éves Greg Scott Samson szülei is. Felesége megölése után a férj a pincében barikádozta el magát, fegyverekkel és lőszerekkel véve magát körbe, majd saját magával is végzett. Halálát fejlövés okozta.

 

A helyi rendőrség tucatnyi lőfegyvert talált a házban. A helyi sajtóban megjelent hírek szerint az altatóorvosként egy helyi kórházban dolgozó férfi szövetségi engedéllyel rendelkező fegyverkereskedő is volt, és nagy gyűjteménnyel rendelkezett, ami közt gépkarabélyok is voltak.

A hatóságok azt egyelőre nem közölték, hogy a pár min veszetett össze az esküvőjük napján, de a Advance Indiana információi szerint a házassági szerződésen kaptak össze, és Samson azt üvöltözte feleségének, hogy a nő soha nem fogja rátenni a kezét a pénzére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik