Light

Liptai új párja Hernádi Judittal is járt

A műsorvezető és színész szerelme a napokban hozták nyilvánosságra a kapcsolatukat. Úgy tűnik, már most biztosak az érzéseikben.

Még csak két napja, hogy Liptai Claudia és Horváth Ákos egy a közösségi oldalukra feltöltött fotóval tudatták, egy párt alkotnak. Az újdonsült szerelmesek csak néhány hete ismerik egymást, de egyelőre kikezdhetetlen a kapcsolatuk. Az sem okoz gondot, hogy több száz kilométer választja el őket egymástól, hiszen Ákos Szombathelyen él és dolgozik. A színészek egyébként egy születésnapi összejövetelen találkoztak először és azonnal izzott köztük a levegő.

 Fotó: Liptai Claudia / TMC Management

A Bors megtudta, hogy a Kontrollban és a Csak szex és más semmi című filmekben is szereplő Horváth korábban Hernádi Judit felé táplált gyengéd érzelmeket, amelyekről azonban nem szeretett volna beszélni.

“Ez Juditot is érinti, ezért erről nem szeretnék beszélni. A múltammal nem foglalkozom, egyszerűen csak örülök, mert nagyon boldog vagyok Claudiával” –  mondta Ákos a napilapnak.

Korábban pedig ezt nyilatkozta Claudiával való szerelméről a nyugat.hu-nak: “Nagyon boldog vagyok Claudiával, de semmit sem szeretnék elkiabálni ezzel kapcsolatban. A szombathelyi Savaria Karneválra is az én meghívásomra érkezett a múlt hétvégén, az előadásomat is megnézte.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik