Light

VV Éva: Csak a gyermeki énem tör elő

Az egykori villalakó közösségi oldalán osztotta meg magvas gondolatait a nyilvánossággal.

VV Éva 10 hónapja nem iszik alkoholt, talán ennek örömére is egyfajta számvetést tartott Facebook-oldalán. Irigyeihez és kritikusaihoz szól elsősorban, de magyarázatot ad drága holmijai mutogatására is. Figyeljünk és okuljunk.

“10 hónappal ezelőtt, amikor is beláttam, hogy „,így nem folytathatom az életemet” és bevonultam az addiktológiára, (azóta nem ittam egy korty alkoholt sem) az életem teljesen megváltozott! Ismét kaptam szereplési lehetőségeket a kereskedelmi televízióktól, (beismerem szerepelni nagyon szeretek) és boldog párkapcsolatban élek, már több mint 8 hónapja. Nyugodtan kijelenthetem sikerült felállnom a padlóról! (…) Valóban a barátom és a munkám révén „szép ruhákba” járhatok (bevallom öltözködni is imádok). Ha valami nagy öröm ér, például megvehetek valamit, amire már nagyon régóta vágytam, meg szoktam osztani az örömömet a barátaimmal a facebookon . Ezen cselekedeteimet egyesek kérkedésnek állítják be, holott csak a gyermeki énem tör ilyenkor elő… Rendre minősítik a viselkedésemet is, természetesen a realityk alapján alkotnak rólam véleményt, ami nyilvánvalóan butaság, mert otthon teljesen más vagyok… Jelen gondolatokat csak azért írtam meg, mert lehet, hogy ezen sorok hatására hagy majd valaki fel az ivással,(és változik meg egyben az élete…) és talán páran elgondolkodnak azon, hogy miért jó táplálni emberekben a rosszindulatot és az irigyég érzését” – szólt az új szűzhártyát tervező Baukó Éva a kételkedőkhöz.

Éva egyébként egyik előző posztjában VV Alexa és Charlotte új szerzeményéről fejtette ki véleményét, összegzésként pedig közölte:

“Meg sem érdemlik a VV titulust a nevük előtt!”

Mit is mondhatnánk erre…

Fotó: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik