Light

Naponta hatszor nyúlt magához Aurelio

A VV6 győztese, a most már milliomos szájhős elárulta mi hiányzott neki a legjobban villaléte során. Természetesen a szexmentesség kínozta, ez ellen pedig tenni kellett.

A magát csajozógépnek tituláló Aurelio, sosem titkolta, hogy a villába is azzal a szándékkal költözött be, hogy minél több skalpot szerezzen. Végül néhány csóknál és a Teoval való himihuminál többre nem futotta. Szacsuréliót viszont mindenképp gondozásba kellett venni.

“Esküszöm, hogy életemben nem elégítettem még ki magam összesen annyiszor, mint amennyit a villában tettem. Az utolsó hetekben már volt példa arra, hogy naponta hatszor is magamhoz nyúltam. Azzal keltem és azzal feküdtem, sőt délelőtt és délután is elbújtam a mosókonyhában. Közben pedig az emlékeimben kutattam egy-egy lány után, akire tudtam fantáziálni. Borzalmas volt, most egy jó ideig nem akarom ezt csinálni. Sőt pótolni akarom mindazt, amit a villalét alatt kénytelen voltam nélkülözni” – árulta el a Blikknek Aurelio, aki a nyereményével a zsebében még nagyobb “Károlynak” érzi magát, de azt hozzátette, hogy a jövőben sem a pénzével fogja meghódítani a lányokat.


Fotó: Hir24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik