Light

Ilyen egy igazán pofátlan tilosban parkolás

Ezt talán még a budapesti utcákon elhíresült „tilosban parkoló Bentley” tulaja sem merte volna megtenni.

Ilyen is csak Kínában történhet, ahol az (új)gazdagok és szépek úgy viselkednek, mintha bármit megtehetnének. Az alábbi képeket Csungking város egyik útján készítették, ahol egy szép fiatal lány parkolt le egy több mint hetvenmillió forintba kerülő Maseratit. Illetve a „leparkolás” kicsit túlzás. Helyesebb azt írni, hogy megállt. Az út közepén. A dupla záróvonalon. Majd egy közelben dolgozó nő elmondása szerint egyszerűen elsétált.

Az utca közepén parkolta le a Maseratit a 22 éves gyakornoklány
Fotó: NetEase

A pofátlan parkolás a rendőrség – és a sajtó – figyelmét is felkeltette, és mire a fiatal nő visszatért az autóhoz, már egy közlekedési rendőr várt rá A Hszu nevű nőről kiderült, hogy 22 éves, nemrég végzett az egyetemen, és jelenleg egy közelben lévő cégnél dolgozik gyakornokként. Elmondása szerint a luxus sportautó az anyósa nevén van, és alig használják. Most azért kapta meg, mert anyósa szerint vétség hagyni, hogy az autó csak a garázsban porosodjon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik