Light

Tigrissel találkozott a cirkuszi vécében

Nem fogja elfelejteni élete első cirkuszi előadását egy amerikai nő, aki a női mosdóban találkozott egy, a porondról elszökött tigrissel.

Amikor Jenna Krehbiel a Salina városában tartott előadás közben kiment a vécére, egy nő közölte vele, hogy elszabadult az egyik tigris. Azt azonban nem tudta, hogy a vadállat nem az előadásnak otthont adó épület egy távoli pontján van, hanem éppen a mögött az ajtó mögött, amin be akart lépni. Így belépett, és amikor becsukódott a mosdó ajtaja, szemtől szembe találta magát a nagymacskával.

„Alig félméternyire volt tőlem, amikor megláttam” – mondta el Krehbiel a Salina Journal című lapnak. A nő ekkor nem úgy reagált, ahogy az emberek többsége tenné, azaz nem esett pánikba, és nem kezdett el sikítozni, hanem a lehető legnagyobb nyugalommal megfordult, és elindult az ajtó elé, amit ekkor kinyitottak kívülről, és rászóltak, hogy menjen onnan. „Utólag visszagondolva elég ijesztő élmény volt” – mondta el Krehbiel, aki sértetlenül megúszta a kalandot.

A cirkuszi előadásnak otthont adó épület vezetője a Salina Journal újságíróitól értesült a nem mindennapi találkozásról, de miután körbekérdezett, megerősítette, hogy az eset pontosan úgy történt, ahogy azt Krehbiel a lapnak elmondta. Chris Bird elmondása szerint az elszökött tigris egy nyitott ajtón jutott be a mosdóba, ahonnan a biztonságiak kiterelték az embereket, majd elbarikádozták az ajtót. A baj csak az volt, hogy a vécének két bejárata volt, és még csak az egyiknél álltak őrök, amikor Krehbiel a másik ajtón át belépett a helyiségbe.

A tigrist végül a mosdónál fogták el. A Salina Post cikke szerint az idomárok az ajtóhoz állítottak egy ketrecet, majd egy ostorcsapással sikerült betessékelni oda a nagymacskát.

A tigris szökéséről az egyik néző videofelvételt is készített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik