Light

Panda nem volt még ilyen gyors

A Panda fel van mászva a fára (panda, fa, földrengés, kína, )
A Panda fel van mászva a fára (panda, fa, földrengés, kína, )

A hétvégi földrengés megrázta az óriáspandákat Kínában.

Először is gyorsan a jó hír: egyetlen egy panda sem halt vagy sérült meg a hétvégén történt, több száz halálos áldozatot követelő kínai földrengésben. Az epicentrum közelében lévő egyik parkban élő pandák azonban bár fizikai sérüléseket nem is szenvedtek, annyira megrázta őket a katasztrófa, hogy lelki segítségre szorultak – írta a kínai állami hírügynökség.

A Pifenghszia Panda Bázison több panda is eszeveszetten rohanni kezdett valami biztonságosnak látszó helyre a 7-es erősségű rengés idején, de voltak olyanok is, amelyek fára próbáltak felmászni a rengő földről. Egyikükről videofelvétel is készült:

A pandák gondozói a katasztrófa után igyekeztek mindent megtenni a pandák lelki nyugalmának helyreállítására. Egyebek mellett sok ételt adnak nekik, hogy az állatok lássák, minden rendben van, a bocsokkal pedig a szokásosnál is többet játszanak, hogy ezzel is oldják a feszültséget.

A Pifenghszia parkban egyébként 61 panda él, és az állatok felét 2008-ban szállították oda a Volong rezervátumból, ahol átélték az öt éve történt hatalmas szecsuáni földrengést is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik