Nagyvilág

Kétszáznál több áldozat a kínai pokolban

kínai földrengés (földrengés, kína, )
kínai földrengés (földrengés, kína, )

Egyre nő a halottak és az eltűntek száma a földrengés helyszínén. Van olyan település, ahova még el se jutottak a mentők.

Meghaladta a kétszázat a szombati szecsuani földrengés halottainak és eltűntjeinek száma, a sérülteké pedig tízezer felett van – jelentette a kínai központi televízió vasárnap. A hegy- és sziklaomlásoktól járhatatlan utak miatt több települést nem tudnak megközelíteni a mentők. Bizonyos falvakban víz, villany és gáz nélkül maradtak az emberek, százak töltötték az éjszakát a szabadban.

A segélyszállítmányok nehezen jutnak a hegyvidéki Lusan megyébe, ahol a rengés epicentruma volt, valamint a szomszédos Paohszinbe, mert az utak járhatatlanok, vagy csak részben járhatók. A térségben összesen másfél millió embert ért kár, tízezrek várnak arra, hogy biztonságosabb körülmények közé költöztessék őket.

A kórházak folyamatosan látják el a sérülteket, sok a törés, a koponyasérülés, de belső vérzés miatt is végeztek már műtéteket. Jaan város kórházai 5400 sérültet fogadtak, sokakat ideiglenes sátorkórházakban láttak el, másokat a tartományi székhelyre, Csengtuba szállítottak.

A helyszínen sok ezer katona, rendőr, tűzoltó, bányamentő és civil dolgozik. A katasztrófamentést irányítók azt kérték, hogy az ország más területeiről ne induljanak el önkéntesek.

Eddig két, a kutatómentőket ért balesetről érkezett hír. Szombaton két katona meghalt, vasárnap pedig 300 méteres szakadékba zuhant egy kanalas kotrógép. További részleteket nem közöltek.

Az utórezgések száma ezer fölött volt. Li Ko-csiang kormányfő a helyszínen arra szólította fel a mentőket, hogy házról házra járva kutassanak, és összpontosítsanak az emberéletek mentésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik