A szlovák zenész esetéről készült videó tavaly került fel a YouTube-ra, de csak a napokban kapták fel a közösségi oldalak, és vált “vírussá”.
Bárki, aki mellett egy színházi, zenei, mozi-, vagy akár egy iskolai előadáson (mint például amiről itt írtunk) “bunkofont” használtak, tudja, milyen frusztráló az ilyesmi. Nem nehéz magunkat a színpadon, vagy a pulpituson állók helyébe sem képzelni, nemrég a New York-i Filharmonikusok karmesteréről olvashattunk hasonlót.
Vele szemben a mélyhegedű mestere azonban teljesen máshogyan reagált, amikor produkciója közben felcsendült a Nokia ismerős, védjegyszerű szignálja: egyszerűen átvette a hangsor motívumát, és az éppen játszott darabba fűzte, megvariálva a hangsort.
Ha igaz is a egyesek interneten közzétett véleménye, miszerint nem spontán eseményt láthatott-hallhatott a közönség, szerintünk a megrendezettség a játékos fricska erejéből egyáltalán nem von le.
Emellett félretéve, hogy egy ilyen képzett muzsikus hallás után kapásból elhúzza bárki nótáját, főleg egy ilyen nem túl bonyolult melódiát, az előtanulmányaiból is ismerhette azt, hiszen a telefoncég hivatalos trillájává annak idején egy spanyol gitáros, bizonyos Francisco Tárrega Gran Vals című szerzeményének, egy keringőnek a részletét választottak, ami ide kattintva meghallgatható.
Így lett kerek az igazi posztmodern történet: klasszikus zenéből “klasszikus” csengőhang, majd abból rögtönzés vált egy klasszikus zenei fellépésen.
