Light

A Monopoly és a Foursquare találkozása

Milyen lenne a valóságban a világ egyik legnépszerűbb társasjátéka, bábuk helyett élőszereplős változatban, valódi épületekkel?

A Google 2009-ben már megpróbálta Monopoly-táblává változtatni bolygónkat, azonban hiába fogott össze a Hasbróval, ez technikai problémák miatt soha nem jött össze, bár az érdeklődés finoman szólva is irgalmatlan volt.

Most úgy látszik, újból lenne, aki a játék mögé állna, viszont ezúttal nem az első számú kereső és az óriás játékgyártó sincs még benne teljesen a buliban. Az ötlet felélesztésének alapja a társas virtualizációja mellett a Foursquare lenne, amelyet ma már több mint hatmillió ember használ.

Az elmúlt években felfutott, okostelefonon működő szolgáltatás lényege, hogy bárhol vagyunk (kocsma, étterem, esetleg szórakozóhely) bejelentkezhetünk az alkalmazásba, így ismerőseinkkel tudathatjuk, merre járunk, illetve akár minősíthetjük is a helyet különféle bejegyzésekkel, avagy előre elolvashatjuk annak mások általi értékelését.

Szóval most ezt szeretné összehozni a talán legkedveltebb táblajáték online üzemmódjával néhány lelkes diák, hogy kiteljesedjen a szórakozás teljes és humoros formában, Foursquaropoly néven.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik