Light

Buborékok Berlinben

A Hamburger Bahnhof lufijai, avagy egy kortárs művésznek is lehetett gyermekkora, amelynek emlékeiből bármikor ihletet meríthet.

A bevezetőben említett, Friedrich Neuhaus tervei alapján készült pályaudvar eredeti szerepét 1847-től 1884-ig töltötte be. Azóta volt vasúttörténeti kiállítóhely, de a huszadik század kilencvenes éveitől kortárs művészeti múzeumként üzemel.

Az épület érdekessége, hogy az egykori berlini fal nyugati oldalán lévő közlekedéstörténeti gyűjtemény 1984-ig keleti kézben volt, amikor az NDK egykori vezetői úgy döntöttek, hogy a létesítményt és tárlatostul átadják Nyugat-Berlinnek.

Museum für Gegenwart, azaz “A jelen múzeuma” néven 1996-ban nyitotta meg kapuit, miután Joseph Paul Kleihues elképzelései szerint, több évnyi munkával átépítették. Olyan nagyságok munkáit láthatta itt már a nagyérdemű, mint Roy Lichtenstein, és Andy Warhol.

Most Tomás Saraceno argentin művész készített húsz műanyag óriáslabdából álló installációt, melyek közül némelyik méretét tekintve akkora, hogy vígan elterülhet rajta akár egy tucat látogató is. Az alkotás ötletét porszemcsékből, szappanbuborékokból és pókhálókból merítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik