Nem halmozzuk tovább a cím és a bevezető képzavarát, illetve kicsavart irodalmi idézetét. Belátjuk, hogy egy frappáns szlogen kiötlése meghaladja a képességeinket, és megemeljük képzeletbeli kalapunkat a marketingszakma nagyjai előtt.
Végtére is miért várnánk egy állateledelről szóló szpottol, hogy Orwellt felelevenítő, mélylélektani dramaturgiával felvértezve induljon csatába a nézők, és a belőlük remélhetőleg vásárlóvá válók kegyeiért?
Hiszen ki vesz kutyatápot? Aki rendelkezik blökivel. Márpedig aki igen, az valószínűleg kedveli a vahúrokat, és komolyan gondolja, hogy az ember legjobb barátai; de ajjaj, már megint vészesen nő az egy mondatra jutó közhelyek száma…
A lényeg tehát, hogy a célközönség várhatóan örülni fog, ha a kedves házőrzőket látja viszont egy reklámban.
A mostani sztorija a heist-filmek forgatókönyvét követi, középpontban a megszerzendő zsákmánnyal. Akció, autós menekülés, izgalom, no és persze a nagy banda.
