Éppen a minap taglaltuk a nyerőnek szánt kampányok fix pontjait, úgymint – a teljesség igénye nélkül –: lurkók, egyéb kedves élőlények, és értelemszerűen bármilyen más gyönyörűség, aminek köze van az anyatermészethez.
Ezeknek az elemeknek a halmaza önmagában kétségkívül üres, hacsak nem töltik meg. A mondanivaló komolysága nem hátrány, mert hasznos, ha alkalomadtán tovább látunk az orrunknál, és nem kizárólag a fogyasztásra buzdító, többé-kevésbé rejtett üzeneteket faljuk.
Mindezen kívül szerencsés együttállásnak nevezhetjük, ha érvényesül a “tartalomhoz a forma” elve, attól függetlenül, ha előbbi burkolt, vagy direkt, utóbbi pedig fantáziadús, avagy ötlettelen. Magyarán nem szeretjük a zsákbamacskát.
A WWF szpotjában a korábban már egy másik rovatunkban taglalt párhuzamos képsorok technikájával ad áttekintést arról, hogy az épített és a természetes környezetünk mennyire közel áll egymáshoz, mennyire gőgös hozzáállás azt gondolni, hogy az ember a teremtés koronája, és különb mindennél. Egyértelmű megfogalmazás, csodálatos kivitelezéssel.
