A Battle Paint színek csatája, akárha Kazimir Malevics találta volna ki: egy kis sárga kockával állunk a semmi közepén, majd egy féregnyúlványból (?) kirajzanak más színű kockák és a nyomunkba erednek. Nekünk nincs más dolgunk, mint sárga lövedékeinkkel szétlőni őket, melynek eredményeképpen Jackson Pollock-osan szétfolynak a sötétszürkés űrön. Ha egy rajt szétlőttünk, jön a következő, kicsit többen, kicsit gyorsabban lódulva irányunkba, majd egyszerre többen jönnek. Egy ideig ütközhetünk ellenségeinkkel, de a sok keveredés után elvesztjük sárgaságunkat, és elhalunk.
A játékra könnyű rákapni, egyrészt az irányítás a WASD billentyűkkel a bal kézzel, míg a lövés a kurzormozgató nyilakkal a jobb kézzel történik, s amíg nem tudjuk szinkronba, pontosabban aszinkronba hozni a két kéz mozgatását (zongorísták előnyben!) megütöget minket a guta.
Ezért újra és újra próbáljuk a dolgot, és sokáig elég gyorsan fejlődünk (a játék szellemes – angol – kommentekkel is megajándékoz, mint „10000 pont alatt végezni olyan, mint egy mézeskalácsház: elsőre fantasztikusnak tűnik, később visszanézve azonban szánalmasnak”). Mivel a játék sebessége egyre nő, ez is adrenalinszerűen csigáz minket, és nem utolsósorban a szétkent színek (melyekre rámenve még mintákat, csíkokat is húzhatunk) is inspirálóan hatnak.És akkor a turbó zenéről nem is szóltam.
Valami ilyesfélére mondják azt, hogy szórakozva tanulni?
