Kultúra

Kilenc év után újra a Sportarénában koncertezik a Tankcsapda, bemutatkozik az új gitáros is

Vörös Attila már egy éve játszik a zenekarban, de csak most debütál hivatalosan.

2017 tavasza után rövidesen újra önálló koncertet ad a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában – olvasható az MTI hírében, amely hozzáteszi: a március 28-i eseményen mutatják be hivatalosan az új gitárost, Vörös Attilát is.

Az estén a tavalyi koncerten színpadra lépő mindegyik gitáros segíti majd a zenekart, a jövőben azonban csak Vörös játszik a tizenhárom év után távozó Sidlovics Gábor helyén.

Vörös Attila a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy régóta ismeri Lukácsot és Fejest, egy éve pedig már rendszeresen játszik velük együtt. A zenész arról is beszélt, hogy az utóbbi években sessionzenészként, illetve szólóprojektjében is dolgozott. Legutóbb a Leander Risingban volt zenekari tag, 2010–2011-ben pedig a Nevermore-ral együtt járta a világot.

Vörös Attila debütáló koncertjét február végén, Afrikában adta: társaival a kilencezer kilométer hosszú Budapest–Bamako ralin vett részt, és egy marokkói oázisban játszottak együtt.

A Tankcsapda tagjai az eseményen bejelentették, hogy az elmúlt időszakban velük dolgozó gitárosokkal egy új stúdiólemezt is összeraktak, amely ősszel fog megjelenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik

részvételi adatok

ORSZÁGOS RÉSZVÉTEL
2022
részletes adatok